(A most következő szövegben leírt gyakorlatok csak példák. Általában szakember segítségére van szükség ahhoz, hogy eldönthető legyen, mely probléma eseten milyen gyakorlatok segítenek.)
Az elmúlt század közepéig az volt az általános meggyőződés, hogy akinek „komoly” mozgásszervi problémája van – vagyis például porckorongsérvtől szenved –, annak a kezelését jobb, ha kizárólag szakember – értsd: gyógytornász, orvos stb. – végzi. Robin McKenzie-nek, a modern fizioterápia megreformálójának komoly szerepe van abban, hogy ez a szemlélet alapjaiban változott meg.
McKenzie ugyanis rájött, hogy a páciens is aktív résztvevője lehet a saját gyógyulásának/gyógyításának, sőt ebben az esetben a rehabilitációs folyamat sokkal gyorsabb. Egészen addig a tehetős vagy jó kapcsolatokkal rendelkező betegeket akár napi rendszerességgel jártak kezelésekre, a többiek pedig lényegében kimaradtak a rendszerből. McKenzie ugyanakkor úgy spekulált, hogy a beteg gyógyulása felgyorsítható, ha naponta több alkalommal könnyen betanulható, nehezen elrontható mozdulatsorokat gyakorol, így egyben „emlékeztetve” az izmait és a vázszerkezetét a helyes mozgásokra, irányokra.
Ma már a legtöbb gyógytornász e szerint az alapelv szerint végzi a munkáját. A leggyakoribb nyaktáji porckorongsérv esetén például arra szokták kérni a beteget, hogy naponta sokszor, de csak egy-két perc hosszan az állat kissé behúzva vízszintesen ( a padló szintjével párhuzamosan) mozdítsa hátrafelé a fejét, majd lazítson. A leggyakoribb deréktáji porckorongsérv esetén pedig sokféle egyszerű homorítógyakorlatot tanítanak be (állva, ülve, fekve egyaránt), és arra biztatják a pácienst, hogy ezeket minél gyakrabban, de ne túl hosszan ismételgesse. A betegek így naponta sokszor tudják apró korrekciókra bírni a testüket, s ezek az apró eredmények látványosan összeadódnak a rehabilitáció folyamán.
Ez a szemléletváltás nagyban hozzájárult a betegellátás minőségének, illetve körének a növekedéséhez. Nem beszélve arról, mennyivel könnyebb egy pár hetente eljárni a gyógytornászhoz, és otthon gyakorolni, mint hetente több alkalommal a rendelőbe zarándokolni. Ezzel a reformmal mindenképpen életközelibbé, egyben elérhetőbbé vált a gyógytorna sokak számára.
