Én is az átlagemberhez hasonló módon találkoztam először a McKenzie-módszerrel: 7 évvel ezelőtt úgy döntöttem, életmódváltozásra van szükségem, s rendszeresen edzőterembe kezdtem járni. Valahogy egyik terem sem tetszett, s heteken át csak újabb és újabb helyre jártam az edzőtermet „tesztelni”. Mindenütt más típusú, más márkájú gépek fogadtak, mindegyiket egy kicsit másképp kellett használni. Az egyik ilyen géppel aztán olyan jól sikerült a csavarásos hasizomgyakorlatozás, hogy a keresztcsontom és a gerincem találkozásánál állandósult, erős fájdalmat kezdtem érezni. Épp egy hosszú, komplikált utazás előtt álltam, s nagyon gyors segítségre lett volna szükségem, ám tájékozatlan voltam. Kezdetben egy örmény csontkovácshoz jártam, aki még elektroakupunktúrát is felírt nekem, miközben egy nettó, magyar átlagfizetést otthagytam a rendelőjében. Nem éreztem javulást, s ezek után jutottam el egy gyógytornászhoz.
A gyógytornász – ahogyan az az ajtajára kihelyezett táblán is olvasható volt – alapvetően a McKenzie-módszer alapján dolgozott, s miután mozgatással megállapította, hogy a fájdalom fokozódásának, illetve enyhülésének az irányait, alapvetően rendszeres homorító gyakorlatokat írt fel a porckorongsérv „visszatornázására”. Mivel látta, hogy medencecsavarodásom is van, erre a stukturális problémámra is javasolt pár gyakorlatot, illetve elküldött egy manuálterapeutához, aki már kézi kimozgatással is igyekezett enyhíteni a fájdalmamat. Habár nagyon szorgalmasan gyakoroltam, a négyhetes utam során sokat szenvedtem a fájdalomtól, s összességében két és fél hónapig tartott, mire teljesen megszabadultam tőle.
Ennek ellenére hálás voltam a gyógytornásznak, mivel az elsők között indított el azon az úton, hogy nagyobb összefüggésekben lássam a testem állapotát, s amikor úgy éreztem, hogy egy-egy rossz mozdulat, főként emelés hatására újra problémáim kezdődnek a derekam környékén, akkor másoktól tanult mozdulatokkal kombinálva újra és újra használtam a tőle tanult gyakorlatokat.
Sok éven végül is jól elvoltam ezzel a megközelítéssel, miközben egyre többet tanultam a test–tudat összefüggéseiről is. Aztán egy idő után kénytelen voltam konstatálni, hogy az egyre gyakrabban előforduló derékfájdalmaimat nem tudom már megszüntetni a megszokott gyakorlatsorokkal. Senki se gondoljon óriási szenvedést okozó porckorongsérvre, egyszerűen csak éreztem, hogy ott, azon a környéken nem stimmel valami – s ehhez az érzékeléshez minden bizonnyal hozzájárultak mélyülő, testtudati, meditációs tapasztalataim is.
Ekkor egy ismerősöm, akinek a saját testével-tudatával végzett munkáját nagyra becsülöm, azt javasolta, keressek fel egy másik gyógytornászt, amit meg is tettem. Mikor a gyógytornász megvizsgált és kikérdezett, kifejezetten hüledezni kezdett, hogy a megszokott gyakorlataimmal csak hónapok alatt múlik el a derékfájdalmam, majd – miután komplex, a gyakorlatokon kívül masszázst és kineziotape-et is alkalmazó kezelést adott – egyetlen egy dologtól tiltott el a fájdalom elmúltáig, mégpedig a homorítástól. Meglepődve mondtam neki, hogy eddig kifejezetten ezt csináltam, mire ő csak lemondóan csóválta a fejét: hát, igen, a McKenzie…
Nem tudtam mire vélni ezt a fejcsóválást, ám az új gyógytornászom komplex módszerét összességében jóval hatékonyabbnak találtam, mint az eddigieket, s ez arra indított, hogy utánanézzek: mennyire hatékony a ma más standarddá vált McKenzie-módszer más fizioterápiás megközelítésekhez képest. Erről a legközelebb lesz szó.
