Néhány évvel ezelőtt az Egészségügyi Világszervezet világjárvánnyá minősítette a cukorbetegséget. Nem ok nélkül. Hogy jobban megértsük, ezt a betegséget, eddig áttekintettük az élettani hátterét, a betegség pontos biológiai okait és az 1-es típusú cukorbetegség lefolyását, tipikus kezelését. Ma az 2-es típusú cukorbetegség és az étkezési szokásaink közötti összefüggésről lesz szó.
A 2-es típusú cukorbetegség fő oka a hosszú ideig tartó, túlzott szénhidrátfogyasztás, amely állandó inzulin-túltermelésre serkenti a hasnyálmirigyet. A fokozott inzulinterhelés aztán a szervezet sejteinek ellenállását okozza, vagyis már „nem hat” az inzulin, s így nem jut el az energiát jelentő cukor a szövetekhez, hanem a vérben halmozódik. Habár a betegségre való hajlam örökölhető, az életmódbeli tényezők meghatározóak. A 2-es típusú cukorbetegség hátterében gyakran megtaláljuk az elhízást, a mozgáshiányt, a magas glikémás indexű ételek és italok – különösen a cukrozott üdítők, a telített és transzzsírsavak, valamint a fehér rizs, finom liszt – fokozott mennyiségű fogyasztását.
Mi az a glikémiás index (GI)? Ez a mértékegység lényegében az egyes ételfajták vércukorszintemelő képességét jelenti. A viszonylag magas szénhidráttartalom nem jelent automatikusan magas glikémiás indexet, mivel nagyon nem mindegy, hogy az adott ételt a szervezetünk milyen gyorsan tudja feldolgozni. A tiszta szőlőcukrot vagy a finomlisztből készült pékárukat például nagyon gyorsan meg tudjuk emészteni, és ezek nagyon gyorsan emelik is a vércukorszintünket, míg a gyümölcscukor (fruktózt) vagy a durumlisztből, teljes kiőrlésű lisztből készült élelmiszerek lassan szívódnak fel, ezért alacsony glikémiás indexűek. Növeli a GI értékét minden olyan feldolgozási módszer, konyhai technika, amely megsérti az ételekben lévő sejtek falát (intenzív főzés, turmixolás, aprítás, reszelés stb.), míg a párolás, valamint az ételben lévő, illetve azzal együtt fogyasztott fehérje, zsír, rost csökkenti azt.
Ma már a GI-t sokan nem tartják elég jó mérőszámnak, amennyiben a cukorbetegségről van szó, mivel az egyes élelmiszerek abban is különböznek egymástól, hogy milyen gyorsaságú inzulintermelésre serkentik a hasnyálmirigy béta-sejtjeit. Ezért például a tej, a joghurt, a kefír, a narancs és a grapefruit fogyasztása nem javasolt 2-es típusú cukorbetegségben. Ezek az élelmek ugyanis – bár kezdődő diabéteszben leszorítják a vércukorszintet – túlságosan erős inzulintermelésre késztetik a hasnyálmirigyet (szakkifejezéssel élve: túlzott inzulinreakciót váltanak ki), amely egyébként is gyengélkedik.
A 2-es típusú diabétesz 9–10-szer gyakoribb, mint az 1-es típusú. Magyarországon például a mintegy félmillió cukorbeteg 90%-a a 2-es típusú betegségben szenved. Ez a betegség lassan, fokozatosan alakul ki, és megelőzi azt a cukoranyagcsere valamilyen zavara. Jelenleg ilyen anyagcserezavarban, amely a cukorbetegség előszobája, kb. 2 és félmillió ember szenved Magyarországon – vagyis a népesség 30%-ának van valamilyen diabétesszel összefüggő problémája! Ezek fényében talán egyre inkább érthető, miért minősítette az Egészségügyi Világszervezet világjárvánnyá az egyébként nem fertőző cukorbetegséget.
Az Egészségügyi Világszervezet lényegében a 2-es típusú cukorbetegség hihetetlen tempójú terjedése miatt minősítette a diabéteszt világjárványnak (habár az 1-es típusú betegség is egyre nagyobb mértékben jelentkezik). A betegség főként a fejlett, illetve gazdag országokat érinti egyre fokozottabban. Jelenleg Szaúd-Arábiában, az Egyesült Államokban, Svájcban és Ausztriában a legmagasabb a 2-es típusú diabétesz előfordulási aránya, itt már meghaladja a lakosság 10%-át is. Előrejelzések szerint a fejlett országokban 2030-ra 50%-kal (!) nő ez az arány, Kínában pedig meg fog duplázódni a 2-es típusú cukorbetegek száma.
A 2-es típusú betegség egyértelműen civilizációs okokra vezethető vissza – nem véletlen például, hogy az ebben a betegségben szenvedők 80–90%-a egyben elhízott is. A modern élelmiszeripar találmányai jóval táplálóbbnak és egyben magasabb glikémiás indexűnek bizonyulnak, mint hagyományos társaik. Valaha a finomított cukor, a finom liszt, a cukros üdítők nem is léteztek, illetve ha voltak is hasonló termékek (mint pl. a mézes italok), azok a nagyon gazdagok kiváltságai voltak. A jóléti társadalmak beköszöntével azonban ezek a termékek szinte mindenki számára elérhetővé váltak. Közép-Afrikában esélyünk sem lenne kólát inni – ám Magyarországon még egy szerény keresetű ember is megengedheti magának, hogy ezzel kényeztesse magát. Mit megengedheti – kólát, fehér kenyeret és finom lisztből készült péksüteményt, cukrozott gyümölcslevet vásárolni valójában sokkal olcsóbb, mint gyümölcsöt vagy teljes kiőrlésű lisztből készült pékárukat venni.
A fotón egy klasszikus Coca-Cola-reklám 1900-ból - ekkoriban még kifejezetten ritka betegségnek számított a 2-es típusú diabétesz.
Általában nem szeretek ilyen drámai módon fogalmazni, de a 2-es típusú diabetes mellitus esetén sajnos igaz az a megállapítás, hogy az élelmiszeripar gazdaságossági csapdájába estünk. Valaha az volt a kihívás, hogyan lehet minél olcsóbban minél több embert jóllakatni, s akkor még úgy tűnt, jól jönnek a könnyen emészthető, magas szénhidráttartalmú termékek – ki beszélt még akkor a glikémiás indexről? Ma már tudjuk, mennyire egészségtelenek ezek az élelmiszerek, ám időközben az élelmiszeripar már annyira gazdaságossá tette ezeknek a termelését, hogy az emberek képtelenek leszokni róla. Sőt nemcsak gazdaságossá tette, hanem a modern tudomány és marketing segítségével egyre újabb ízekben, formákban, kiszerelésekben kínálja fel azokat az embereknek, akik így pláne nem tudnak ellenállni, de nem tudnak alkalmazkodni sem, s mindezért sokan fizetnek az egészségükkel.
Mivel – úgy tűnik – az élelmiszeripar modern vívmányait nem lehet betiltani, csakis tudatos viselkedéssel kerülhetjük el a 2-es típusú cukorbetegséget.
