Az 1-es típusú cukorbetegséget általában fiatalon, gyakran gyerek- vagy tizenéves korban diagnosztizálják először, és sajnos szintén egyre rendszeresebb, hogy a kevés mozgás és a sok modern kaja miatt a 2-es diabétesz is megjelenik már ebben a korban. Mondanom sem kell, mennyire megváltoztatja ez a gyerekeket, akik ahogyan növekednek, szó szerint beletanulnak a cukorbetegségbe. Az ételek szénhidráttartalma, a vér cukorszintjének mérése, az inzulinadagolás napirendje, mind, mind olyan tudományokká válnak a gyerekek, tizenévesek fejében, amelyektől a felnőttség irányába mozdul el a gondolkodásuk.
A gyerek egy bizonyos kortól kezdve érzékeli, hogy ő más, mint a többiek, s kénytelen felelősebben viselkedni, például figyelnie kell rá az eltelt időre, nem ehet meg bármennyi és bármilyen ételt és így tovább. Nagyon sok olyan életszakasz vagy -helyzet van azonban, amikor a gyerekek vagy kamaszok nem különbözni, hanem hasonulni akarnak, ám a cukorbetegség ebben nem segít. Ilyenkor gyakran törnek a felszínre az elszigeteltség, a zavarodottság érzései, amelyek könnyen átfordulhatnak bűntudatba, depresszióba, illetve haragba is. A cukorbetegséggel tehát nemcsak a fizikai, hanem a lelki szinten is meg kell küzdeni, és ezt a fiatal kor nem mindig könnyíti meg.
A szülők gyakran legalább annyi lelki támogatásra szorulnak, mint a gyerekeik, különösen a kezdeti időkben. Egyes szülők gyakran annyira megrémülnek a ténytől, hogy a gyerekük cukorbeteg, hogy szinte tehetetlenné válnak. Ezt a rémületet gyakran fokozza, hogy az 1-es diabéteszt rendszeresen ún. ketoacidózisos kóma jelentkezésekor ismerik fel az orvosok – márpedig egy anya vagy apa számára ilyen állapotban látni a gyereket elég rémisztő. A szülőkben is gyakran alakul ki egyfajta bűntudat: mit tehettem volna? mennyire tehetek róla? miért nem vettem észre korábban? Maximum a 2-es cukorbetegség esetében helytállóak ezek a kérdések, hiszen a legtöbb esetben a mozgásszegény életmód, az elhízás és a mértéktelen evés áll a betegség hátterében – habár az öröklődési hajlam is tagadhatatlan.
Számos szülő ezeket a nehéz érzéseket úgy kompenzálja, hogy túlfélti a gyerekét, pedig éppen ellenkezőleg kellene viselkednie. Mivel a diabétesz már amúgy is korlátok közé szorítja az életet, a cukorbeteg gyerekeket (is) független gondolkodásra és életmódra érdemes nevelni. Ennek az életkor függvényében ki kell terjednie a betegség kezelésére is, hiszen pl. egy 12 éves már maga is képes felelősséget vállalni, és érti, mi a kezelés jelentősége.
