A cukorbetegség terjedése mára olyan mértékű vált, hogy már nemcsak egészségi, egészségügyi problémáról beszélhetünk vele kapcsolatban – az egész összetett, társadalmi-gazdasági nehézségek halmazává nőtte ki magát.
1990-ben világszerte kb. 110 millió cukorbeteget tartottak nyilván (miközben a teljes népesség kb. 5 milliárdos volt), 2010-ben pedig már 239 millióval számoltak (kb. 7 milliárdos népesség mellett). Az idő elteltével a kutatók egyre nagyobb számokkal állnak elő, ha a jövő cukorbetegeinek a számát kell összesíteniük. 2009-ben még 438 millió diabéteszessel számoltak 2030-ra, két évvel később már 552 milliót (kb. 8 és fél milliós össznépesség mellett). Mindez azt jelenti, hogy 2-ről 6,5%-ra nő az össznépességen belül a betegséggel érintettek aránya, és a jelenlegi adatok azt valószínűsítik, hogy a diabétesz továbbra is exponenciálisan fog terjedni.
Amerikai adatok szerint a 2000 után születettek kb. 36%-ánál fognak életük során diabéteszt diagnosztizálni, ezzel együtt a betegség megjelenése is egyre fiatalabb életkorra tolódik. Eközben a kevésbé fejlett ‒ latin-amerikai, ázsiai, afrikai ‒ országok is elkezdenek majd „felzárkózni a cukorbetegség-versenyben”. A mai Kína ennek tökéletes példája: az országban nemcsak a gazdaság dübörög, de egyre nő a diabetes mellitus terjedési sebessége is.
A fejlett országokban a 35‒65 éves korosztály halálozásainak jelenleg a 10%-áért felel a cukorbetegség, ám ez az arány is nőni fog, hiszen egyre fiatalabb korban diagnosztizálják a kórt. Mivel gazdasági értelemben ez a korosztály tartja fenn a fejlett társadalmakat, a cukorbetegség még nagyobb teherként nehezedik rájuk. Összességében egyébként ma a cukorbetegség és szövődményei jelentik az ötödik leggyakoribb halálokot, ám minden okunk megvan azt hinni, hogy ez a helyzet csak romlani fog. Magyarországon 2008-ban a GDP 0,6%-át költöttük közvetlenül az 520 ezer cukorbetegre, ez azt jelenti, hogy az egészségbiztosításunk 13%-a ment el erre.
Ahogyan arról már sokat beszéltem, főként a 2-es típusú cukorbetegség terjedése áll a jelenség hátterében, vagyis alapvetően életmódi okok ‒ elhízás, mozgásszegény életmód, magas glikémiás indexű ételek és italok mértéktelen fogyasztása. Magyarországon különösen nagy problémát jelent, hogy a betegséget, amely pedig fokozatosan alakul ki, rendszeresen túl későn diagnosztizálják, amikor már akár komoly szövődmények is kialakultak. Például az újonnan diagnosztizált cukorbetegek 40‒50%-a szenved már visszafordíthatatlan idegkárosodásban. Pedig a szakemberek szerint valószínűleg több millióra tehető azon magyarok száma, akik már ma is a betegség előszobájának tekintett glükózanyagcsere-zavarban szenvednek ‒ amit egyszerű szűrővizsgálattal ki lehetne mutatni. Persze, ehhez az is szükséges lenne, hogy aki tudja, hogy veszélyeztetett (elhízott, nem mozog stb.), az maga is rendszeresen utánajárjon a saját állapotának.
Egyszer láttam egy nagyon édes animációs filmet, Wall-E volt a címe. A groteszk jövőben játszódott, amikor a tönkretett Földet már elhagyták az emberek, s űrhajókkal kerestek maguknak új bolygót. A homo sapiensek azonban nemcsak a Földet tették tönkre, hanem önmagukat is, mivel addigra mindenki ellustult és elhízott oly mértékben, hogy az emberek már csak elektromos kerekesszékekkel voltak hajlandóak helyet változtatni. Akkoriban a modern Amerika paródiájának véltem az ötletet, mára azonban, attól tartok, lassan az egész világra érvényes lesz ez a vízió…
