A csecsemők és a kisgyerekek általában kitűnően érzékelik saját éhségüket és telítettségüket, ezért evésük mértékét és gyakoriságát is jól szabályozzák – akárcsak a vadon élő állatok, amelyek a lehető legritkább esetben híznak el. Ennek ellenére a gyerekelhízás a világ számos országában egyre súlyosbodó problémává növi ki magát. Az ilyen gondokban „élen járó” Egyesült Államokban például a 18 év alattiak 20%-a számít elhízottnak. Mindez azon ritka jelenségek közé tartozik, amelyekben a magyarok teljes mell-, akarom mondani: csípőszélességgel követik Amerikát. A sok szakértő által „az Európai Unió legegészségtelenebb országának”tartott Magyarországon ugyanis nagyon hasonló a helyzet az amerikaihoz: 2010-es felmérések szerint minden negyedik lány (25%) és minden ötödik fiú (20%) túlsúlyos vagy elhízott volt a hétévesek körében,s ez a szám azóta is emelkedni látszik.
Habár a gyerekek esetében ritkábban szokott közvetlen betegséghez vezetni az elhízás, a statisztika és a józan is ész is arra utal, hogy kövér gyerekből nagy valószínűséggel lesz kövér felnőtt, aki már fokozottan ki van téve a betegségek garmadának, valamint az életminőség csökkenésének. Mindennek főképp a rögzült viselkedési mintázatok – a mozgás hanyagolása, a túlevés megszokása – a legfontosabb okai.
Azt gondolnánk, hogy a járványszerű elhízásnak van valami egyértelmű és általános magyarázata, a kutatók azonban számos különböző okra vezetik vissza a szomorú jelenséget.
Az egyik leggyakoribb jelenség, hogy a szülő azt mondja: mindent meg kell enni, ami a tányéron van. A gyerek igyekszik megfelelni a szülő elvárásainak, ezért mindezt elfogyaszt, amit csak kell, hogy anyát, apát boldoggá tegye, miközben elnyomja azt a testi érzetét, hogy már telinek érzi a gyomrát. Ily módon a tudat fölülírja az ösztönös viselkedési mintázatot, és onnantól fogva a túlevés válik az alapmintázattá. Mivel a gyerek szinte mindenben igyekszik utánozni a szüleit, hasonlóan hatnak rá a szülők étkezési szokásai is. Ha apa és anya láthatólag zabál, akkor a gyerek is falásra vetemedhet – hiszen a számár legfontosabb személyek is így csinálják. Ha anya és apa kövér, akkor természetes a gyerek számára, hogy ő is meghízhat – hiszen róluk vesz példát.
Ha az elvárt jó viselkedést a szülők étellel jutalmazzák, akkor az ételnek kiemelt szerepe lesz a gyerek életében, és minden alkalommal elvárja, mikor úgy érzi, megérdemli – pedig az alapmintázatunk szerint nem jutalomként kapjuk az ételt, hanem mert éhesek vagyunk. Nagyon is gyakori, hogy ezért az evés olyan cselekvéssé válik, amely segíti a negatív érzelmi állapotok (szomorúság, düh, frusztráció) elviselését, illetve kompenzálja ezeket – így a tudat úgy kondicionálódik, hogy az ételt boldogító tényezőnek látja.
