A kínai hagyomány úgy tartja, hogy Sénóng (’Isteni Gazda’), az i. e. 2800 körül élt mitikus orvos volt az, aki először rendszerezte a gyógyhatású, ill. mérgező növényeket, állati és emberi részeket, valamint ásványokat. Összesen 365 féle gyökér, fű, szőr, kő stb. leírását hagyta ránk a Gyógyító anyagok c. művében, amelyet a mai történészek jóval későbbre, az i. e. 1. századra datálnak.
Az azóta eltelt évszázadok során nemcsak bővült, hanem rendszerezettebbé is vált a kínai hagyományos gyógyszerészet. Eszerint az legtöbb orvosság általában 9–18-féle különböző anyag főzete, s e keveréket az észlelt betegség jellegzetességei alapján állítják össze. Minden egyes anyagot számos szempontból klasszifikálnak. Így először is megállapítják, hogy az forró-, meleg-, hűvös- vagy hideg-e – s ha pl. a betegséget hideg jellegűnek gondolják (amilyen a nátha vagy egyéb „megfázások”), akkor meleg és forró anyagokból állítják össze a főzetet.
Az anyagokat ízük alapján öt csoportba sorolják, az általunk ismert négy alapízhez (édes, sós, keserű, savanyú) a kínaiak hozzákapcsolják a csípős minőséget is, ezek az ízek aztán az öt alapelemhez kapcsolódnak (fa, tűz, fém, föld, víz), amelyeknek pedig rendre meg van feleltetve egy-egy szerv is. Ha például egy egészségügyi problémát a vékonybél megbetegedésének tartanak, akkor az a tűzzel lesz kapcsolatos, amelyből vagy sok van, vagy kevés – ha tűztúltengésről van szó, akkor keserű szubsztanciával gyógyítanak, mert úgy tartják, az lecsapolja a hőt; ha tűzhiányt állapítanak meg, akkor csípős anyagokat fognak használni. (Ennél egy fokkal bonyolultabb a gondolkodási folyamat, de a lényege ez.) Ezen túlmenően az akupunktúrából ismert energiacsatornákat – meridiánokat – is figyelembe veszik az egyes gyógyszerek elkészítésekor. (Ezekről majd legközelebb fogok írni.)
Mintegy ötven olyan anyagot tartunk számon, amely a hagyományos kínai gyógyszerét gerincét alkotja. Ezek közül jó néhány már Nyugaton is nagy karriert futott be. Ilyen az állóképesség- és potenciajavító ginzeng, a „rossz” koleszterin és a triglicerid szintjét csökkentő fahéj, a megfázásra és gyomorbajokra egyaránt használható gyömbér vagy éppen a menstruációs ciklust beállító szalvia.
Az elmúlt egy-két évtizedben a régóta használt pecsétviaszgomba óriási karriert futott be Kínán kívül is. A modern kínai gyógyszerészetben ma is „a gyógynövények királyaként” tekintenek e gombára (figyelmen kívül hagyva, hogy a gomba nem is növény:), amelyet feltehetőleg már évezredek óta alkalmaznak a hagyományos kínai orvoslásban, számos legendában egyenesen a „halhatatlanság gombájaként” tisztelik. A latin nevén Ganoderma lucidumnak hívott gomba sokféle pozitív hatását az elmúlt időszakban számos, a nyugati tudomány standardjainak is megfelelő vizsgálattal igazolták, habár a halhatatlanságot, persze, ezzel sem lehet elérni.
A fotón egy Ganoderma lucidum látható (Erc Steinert képe - Wikimedia Commons), amelyet sikeresen szaporítanak már Európában is.
A tradicionális gyógyászatban a pecsétviaszgombát már évszázadok óta használták bizonyos szív- és érrendszeri megbetegedések kezelésére. Mára igazolták, hogy alkalmazása valóban javítja a vérkeringést, és fokozza a szívizom oxigénfelvételét. Artériás érelmeszesedésben, magas vérnyomás esetén, koronáriamegbetegedésekben sikeresen alkalmazzák ma is. Kemoterápia esetén gyakran használják kiegészítő kezelésként, mivel a legyengült szervezet állapotát sikeresen javítja. Ez utóbbi esetben azonban fontos, hogy a páciens konzultáljon az orvosával, mielőtt a gombát szedni kezdené, mivel a Ganoderma immunrendszererősítő hatású, és így az immunrendszer rákos megbetegedései esetén nem szabad használni.
A fentieken kívül számos egyéb területen igazolták már a gomba hatásosságát: hepatitisz kezelésére, emésztési zavarok megszüntetésére, asztma gyógyítására, valamint cukorbetegség, szexuális rendellenességek esetén is.
