Mióta elkezdtem ezt a blogot és Facebook-oldalt, azóta kerülgetem ezt a témát, ám mára beláttam, hogy ez lassan lehetetlen lesz. Mivel sokat beszélünk a gyógyítás, gyógyulás új módszereiről, illetve sok szó esik arról is, hogyan integrálhatók más tudományok felfedezései, illetve a régi, hagyományos gyógyítás módszerei a mai orvostudományba, lehetetlen, hogy az ember ne fusson bele abba a kérdésbe, milyen vonzatai vannak az egészségről, valamint a gyógyításról való beszédnek az erkölcs és a jog terén. Egyszerűen belátható, hogy magának az orvostudománynak is gyakran „ki kell mozdulnia a saját komfortzónájából” ahhoz, hogy fejlődni tudjon – mindez pedig rendszeresen azt eredményezi, hogy ellenőriz(het)etlen módszerekkel, az általánosságok szintjén igaznak tűnő, a konkrétumok szintjén azonban megfoghatatlan állításokkal szembesülünk.
Egyébként is az egészség trendjének az időszakát éljük a viszonylagos jólétet élvező Nyugaton (ahová egy kicsit mi is tartozunk), mindennek számos előnyével és hátrányával. Az emberek nemcsak Magyarországon szeretnek hosszasan beszélgetni arról, mi tesz jót és mi tesz rosszat az egészségüknek – s azt nehéz lenne letagadni, hogy az egyes ember az, aki a legszorosabb módon tudja megfigyelni teste és tudata működését. Minél gazdagabb országot veszünk alapul, arányaiban is annál többet költ az átlagember az egészségére, még akkor is, ha amúgy az egészségügyért a járulékokon túl nem kell fizetnie (Nyugat- és Észak-Európa legtöbb országában ez a helyzet) – táplálékkiegészítőkért, masszázsért, manuálterápiáért (csontkovácsért), akupunktúráért, életmód-tanácsadásért, pszichoterápiáért, jógáért, Pilatesért, de akár varázslásért, kuruzslásért, kézrátételért is hajlandóak vagyunk adott esetben komoly összegeket kicsengetni.
A gazdaságilag fejlett országokban egészségiparának a virágzása pozitív és negatív aspektusokat egyaránt tartogat számunkra. Ha a hivatalos egészségügy szolgáltatásait vesszük igénybe Magyarországon, akkor maximum a körülményekre lehet panaszunk, de a kezelésben részt vevő szakemberek kompetenciájában nem kell kételkednünk (habár pl. állatgyógyszertárban már találkoztam rémisztő tudáshiánnyal – az eladó mindenképp kutyáknak való probiotikumot akart a macskáimra sózni).
Minden más esetben azonban a józan eszünkre kell hagyatkoznunk. És ez elég?
