HTML

Egészségtrend

Mindenkinek eljön az életében az a pont, amikor érdeklődni kezd a saját egészsége iránt. Nekem is eljött. Persze, ennek mindig valami betegség az oka. Az első komolyabb problémánál elhatároztam, hogy nem elég mások tudására, tanácsaira alapoznom – magamnak is utána kell járnom az egyes kérdéseknek, és a mélyebb összefüggéseket is meg kell értenem. Az elmúlt évtizedek során sok tapasztalatot és tudást összegyűjtöttem, és úgy döntöttem, megosztom ezt azokkal, akik a költővel vallják, hogy „A jószándék kevés! Több kell: – az értelem!” Mert anélkül senki sem élhet egészségtudatos életet.

Friss topikok

Fehérvérsejtszám: mikor jelez betegséget?

2018.06.11. 14:41 EgészségTrend

A vérvételek során a legtöbb esetben a fehérvérsejtszámot is ellenőrzik. A kapott érték ugyanis sok mindent elárulhat, az alacsony és a magas eredmény is árulkodó lehet.

 

istock-623945252.jpg
A fehérvérsejtek elsősorban a szervezet védekezőfunkcióiban játszanak szerepet. A csontvelőben termelődnek, majd a vérben és a nyirokutakban keringenek. Elsődleges feladatuk, hogy elpusztítsák az oda nem illő, fertőzést okozó organizmusokat, baktériumokat, vírusokat stb.

Mikor szükséges a vizsgálat?

Külön vizsgálattal nem szoktak fehérvérsejtszámot mérni, mert a teljes vérkép részét képezi. Nemcsak számukat, hanem más-más feladatot elvégző fajtáinak arányát is mérik és értékelik egy-egy vizsgálat során.

Ilyenek a neutrofilek, amelyek a bakteriális vagy gombás fertőzésekkel szállnak szembe, melyek tömeges pusztulása hozza létre a gennyet.

Az eozinofilek az élősködők ellen harcolnak, így emelkedett számuk élősködő jelenlétére utal.

A bazofilek az allergiás immunválaszért felelnek.

A nyiroksejtek is a kórokozók elleni védelemben játszanak fontos szerepet.

Általánosságban fertőzéseket, gyulladásokat mutat a számuk, de daganatokra és ezek kezelésére is utalhat a csökkent vagy emelkedett fehérvérsejtszám.

Mire utal az alacsony fehérvérsejtszám?

Az alacsony fehérvérsejtszám (leukopénia) elsősorban a csontvelőt érintő rendellenességekre utal. Kialakulhat akkor is, ha a páciens kemoterápia vagy sugárkezelés alatt áll, de vírusfertőzés, immunrendszert érintő megbetegedés vagy gyógyszer is állhat a háttérben.

Azért veszélyes ez az állapot, mert a szervezet védőképessége csökken a fertőzésekkel szemben, amelyek közül a legegyszerűbb is okozhat súlyosabb szövődményeket.

Mire utal a magas fehérvérsejtszám?

A magas érték elsősorban gyulladásra, fertőzésre utal. A magas szám hátterében állhat még köszvény, pajzsmirigy-túlműködés, sérülés vagy stressz is. Akkor is magasabb az érték, ha a páciens a terhesség utolsó hónapjában van.

Súlyosabb esetben csontvelő-rendellenességet mutat, amely a leukémiás megbetegedés egyik jele.

Milyen tünetekkel járhat a magas érték?

Önmagában nem okoz tüneteket a magas érték, azonban ha csontvelőbetegségről van szó, akkor a vérben kóros fehérvérsejtek szaporodnak el, amelyek nem végzik el eredeti feladatukat. Ilyenkor a fertőzések elleni védelem csökken, a páciens pedig sokkal többször és sokkal súlyosabban lesz beteg.

Előfordulhat, hogy a magas érték miatt a vér folyékonysága csökken, amely vérellátási zavarokat okoz.

Forrás: https://www.hazipatika.com/napi_egeszseg/belgyogyaszat/cikkek/feherversejtszam_mikor_jelez_betegseget/20170404142757

Szólj hozzá!

Címkék: diagnosztika vérvétel vérvizsgálat fehérvérsejt

A bejegyzés trackback címe:

https://egeszsegtrend.blog.hu/api/trackback/id/tr3614081683

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása