Ahogyan a 19–20. század folyamatainak a következtében, világszerte megváltoztak az egészségi-élelmezési körülmények (s nem árt emlékeztetni magunkat, hogy mindez még az olyan, nagyon szegény területeken is érezteti a hatását, mint amilyen Afrika), úgy az emberi testképpel kapcsolatos közízlése is átalakult. Pár évszázada, amikor a születéskor várható élettartam általában nem érte el a 35 évet, még a jólét szinonimája volt a nagy mennyiségű háj. Az elhízás segítséget jelentett az ínséges időkben, hátrányai – főként a szív- és érrendszeri betegségek – pedig főként csak „élelmedett” korban, vagyis 50 éves kor körül kezdtek jelentkezni.
A gazdaságilag fejlett országokban ma már akár 80 év felett is lehet a születéskor várható élettartam. Az élelmezés színvonala magas, ezért az elhízásnak már nem a túlélést segítő, hanem az azt korlátozó következményei kerültek előtérbe.
Hogy a köztudat milyen emberi testképet talál vonzónak, az a kövérség megítélésével párhuzamosan változott a történelem folyamán. A 19. és a 20. század során pl. az eredetileg dús idomokkal rendelkező, vonzó nő képe egyre soványabb lett, s divatba jött a karcsúság. A múlt század hatvanas-hetvenes éveiben kezdődött trend szerint a nőnek vékonynak, sőt akár kórosan soványnak is kell lennie.
Nem mindenhol gondolkodnak azonban így manapság sem. Amikor Egyiptomban huszonéves fiúkkal beszélgettem, akkor derült ki számomra, hogy egyedülálló, középkorú nők a Vörös-tenger partjára járnak szexturistáskodni – főként az Egyesült Államokból és Oroszországból. Mivel ezek a szegény fiatalembereknek kb. negyvenéves korukig esélyük sincs arra, hogy legálisan szexuális kapcsolatra lépjenek egy helyi lánnyal (akkorra gyűjtenek össze annyi pénzt, amennyit fel kell ajánlani a hajadonért), az orosz és amerikai nők igénye szuperül összetalálkozik az övékkel. Mint kiderült, ők egyáltalán nem bánják, hogy gyakran évtizedekkel idősebb nőkkel kell lefeküdniük, de az oroszokat jobban szeretik, mert sokkal dúsabb idomúak…
Ahová komolyan betette a lábát a nyugati tömegkommunikáció, ott általában sikerrel terjedt el napjaink nyugati szépségideálja is. Csak azok a területek számítanak kivételnek, ahol egyszerűen nincs pénz médiafogyasztó készülékekre, illetve ahol – gyakran épp e hiány következtében – a nyugati hatásoktól elzárkózó kulturális környezetben élnek az emberek. Ilyen Afrika nagy része, a szigorú iszlám uralta vidékek, illetve India – hogy csak a legnagyobb területeket említsük.
A 20. század folyamán fokozatosan kialakuló szépségideál ugyan az egészségi-élelmezési környezet változásával párhuzamosan alakult ki, ám mára teljesen elvált a lelki-testi egészséget szem előtt tartó trendektől. A ma érvényes felfogás szerint az ideális nő vékony (és esetleg lehet valamennyire izmos is), bőre, melle feszes, ráncait, bőre egyéb ereszkedettségeit pedig valamilyen módon palástolja vagy átalakítja. Az ideálisnál nagyobb feneket sokak szerint még ruhában sem szabad mutogatni, pl. pulóverrel kell takargatni. A ideális férfitestre a paternalizmus szellemében ennél kevesebb szabály vonatkozik: lényegében legyen izmos, különösen a karja, a mellkasa, a hasa és a feneke.
Erre a linkre kattintva arról a két emberről olvashatunk cikket és láthatunk képeket, akik időt és pénzt nem kímélve a nyugati szépsideál ikonjaivá, vagyis Barbie-vá és Kenné operáltatták magukat.
