A középkorban a koplalás megítélése nem volt egységes. Egyeseket – mint pl. Árpád-házi Margitot – szentként kezdtek tisztelni éhezése miatt, mások azonban akár komoly retorzióra is számíthattak az étel visszautasítása miatt.
Kutatásaim során nem tudtam kideríteni, mi lehet ennek a jelenségnek az oka, mindenesetre írásos bizonyítékok vannak rá, hogy a 15–16. századra kialakult egy olyan elképzelés is, hogy a koplalás az ördög általi megszállottság jele lehet. Nagyon furcsának és egyben jellemzőnek találom ezt a kettősséget – egyeseket máglyára vetettek, másokat meg szentté avattak ugyanazért a viselkedésformáért. Mindez arra utalhat szerintem, hogy a korabeli boszorkányperek gyakran valamilyen helyi érdekellentét közvetlen következményei voltak – X csúnyán összeveszett Y-nal, és a vita odáig mérgesedett, hogy az egyik megvádolta a másikat boszorkánysággal, és már indult is az eljárás (tudomásom szerint a legtöbb mai vagyonosodási eljárás is így kezdődik:).
E nagyon sovány nőket aztán a boszorkánypereken próbának vetették alá, egész konkrétan ún. boszorkánymérleget használtak. Ha az illető túl könnyűnek bizonyult, akkor ezzel bizonyításra is került, hogy képes seprűn röpülni – vagyis boszorkány.
A képen Oudewater holland városka boszorkánymérlege látható, amely a középkorból maradt fenn - Wikipedia, Public Domain
Az újkor beköszöntével az európai kultúra uralta világban csökkent az éhező szentek kultusza, lassan megszűntek a boszorkányperek is, és egyre inkább tudományos magyarázatokban keresték egyesek kóros soványságának, illetve csökkent étvágyának az okát. Ezzel párhuzamosan az éhezés néha vásári látványossággá, speciális bűvészmutatvánnyá vált, míg a vallásos célú böjtök diétákká szelídültek.
Éhezőművészek, élő csontvázak, csodálatos, koplaló lányok – sokféle néven nevezték magukat azok az előadók, akik gyakran azt is állították magukról, hogy akár éveken át sem esznek semmit. Először a 17. században jelentek meg az éhezőművészek, akik általában valamilyen ketrecbe, kalitkába záratták magukat, és fő attrakciójuk az volt, hogy akár negyven napig sem ettek. Gyakran kiderült azonban, hogy az éhezőművészek igazából csalók, akik változatos módon hágták át a saját maguk alkotta szabályokat. Az éhezőművészekkel ellentétben az élő csontvázakat nem vetették alá próbáknak. Ezeket a kórosan sovány embereket a törpékkel, erőművészekkel és mindenféle születési rendellenességgel rendelkezőkkel együtt mutogatták a vásárokban, miközben az emberek borzongtak láttukon.
A 19. századi Nagy-Britanniában híresültek el az ún. éhező lányok, akiket a középkori éhező szentekhez hasonlítottak. A főként serdületlen lányoknak sokan csodatévő képességet vagy varázserőt tulajdonítottak – pl. hogy képesek előre nem látható eseményeket megjósolni. E lányok – vagy szüleik, illetve pártfogóik – azt állították, hogy akár teljesen ételmentesen is képesek élni. Tudományos igénnyel azonban sosem sikerült ezeket az állításokat igazolni, sőt. Sarah Jacobról, a wales-i kislányról például 10 éves korában terjedt el, hogy képes evés nélkül is élni. 12 éves volt, amikor tudományos tesztnek vetették alá az egyik kórházban. Mikor az orvosok, ápolók jelezték a szülőknek, hogy a gyerek már az éhezés egyértelmű tüneteit mutatja, a vakon hívő anya és apa akkor is további éheztetésre utasította az egészségügyi személyzetet. Sarah Jacob többhetes koplalás után végül valóban éhen is halt.
Habár az éhező cirkusz főként a 18–19. század során volt divatban, legújabb korunkban sem kell nélkülöznie ezt a fajta szórakozást annak, aki erre vágyik. David Blane amerikai illuzionista például 2003-ban záratta magát egy átlátszó üvegkalitkába London központjában, a Tower híd tövében. A 44 napig tartó éhezése alatt átlagosan napi 4 liter vizet ivott, és összesen kb. 27 kilót fogyott. A „mutatvány” után a bűvész rögtön intenzív osztályra szállították. Független orvosszakértők egybehangzó véleménye szerint az ilyen hosszú éhezés maradandó vese- és szívkárosodást, valamint tartós látászavarokat okozhat.
