Napjaink média terjesztette szépségideáljának egyik komoly vadhajtása az anorexia nervosa terjedése. Az anorexia nervosa az ún evészavarok, azaz a táplálkozással kapcsolatos mentális zavarok egyik alaptípusa. A köznyelvben – helytelenül – gyakran csak anorexiának rövidített pszichés betegségben szenvedők általában extrém mértékű és egészségi értelemben teljesen szükségtelen fogyásra törekszenek, éheztetik magukat, s ezzel komoly kockázatnak teszik ki a szervezetüket. Általában azt diagnosztizálják ezzel a betegséggel, akinek a testtömege legalább 15%-kal kevesebb a normálisnál (a testtömegindex alapján számított alsó határánál). A mentális zavarban szenvedők 8–9%-a hal meg a túlzott éhezés következtében.
Habár az anorexia nervosa ilyen mértékű terjedése a modern nőideálnak a második világháborút követő változásához köthető, orvosok és lélekgyógyászok már régóta ismerik ezt a problémát. Hagyományosan a 17. században élt angol orvosnak, Richard Mortonnak tulajdonítják az evészavar első leírását. Morton két fiatal páciensének kórtörténetét írta meg 1689-es kiadású munkájában, és a betegséget „ideges atrópiának vagy fogyásnak” nevezte el. Már ezekben a leírásokban megjelenik a betegség pár jellegzetessége: a menstruáció elmaradása és az étvágy elvesztésének homályos, lelki okai („nem tudja abbahagyni az olvasást”, „a túl sok tanulás elvette az étvágyát”).
A további évszázadokban többen is leírták e betegséget, míg William Gull, a 19. század végén működött, szintén angol orvos nevezte el anorexia nervosának. Gull részletes beszámolókat közölt az anorexia nervosában szenvedő pácienseiről, megemlítve azt is, hogy a betegek gyakran komoly fizikai aktivitásról tettek tanúbizonyságot, amely látszólag ellentmondott legyengült állapotuknak. Gull különféle gyógyszerekkel, diétás szerekkel is kísérletezett, ám ezek csak ideiglenesen hatottak, ha egyáltalán.
A Gull-lal egy időben élt Ernest-Charles Lasegue hisztérikus anorexiának nevezte el a betegséget, ám Gull-lal ellentétben főként a betegség lelki okait tanulmányozta. Feltételezése szerint az evésszavar valamilyen fájdalom elkerülésének céljával alakul ki. Lasegue azt is megfigyelte, mekkora a kontraszt a külső körülmények miatt éhezők és az anorexia nervosában szenvedők viselkedése között (Párizs 1870-71-es ostromakor ugyanis óriási éhség pusztított a városban) – míg a „valódi” éhezők fáradékonyak, apatikusak lesznek, addig az evészavarosok épp ellenkezőleg: érthetetlenül vitálisakká, energikusakká válnak. A francia orvos az anorexia nervosa lefolyásának lefelé tartó spirálját is megfigyelte. Először undor, illetve közömbösség alakul ki az ételek, az ételek bizonyos csoportjai (jellemzően az állati eredetűek) iránt, majd ez átcsap valódi éhezésbe, amely végül akár halállal is végződhet.
