Napjaink gyógytornatudományát nagyban befolyásolja az ún. McKenzie-módszer, amelyet Robin McKenzie új-zélandi gyógytornász dolgozott ki az elmúlt század ötvenes-hatvanas éveiben. Habár a gyógytorna/fizioterápia tudománya és gyakorlata már korábban is létezett, Robin McKenzie nagyon sok tekintetben meghaladta a régi elveket, s ha ma gyógytornászhoz kerülünk, jó eséllyel McKenzie gyakorlati megközelítésével találkozunk – részben legalábbis biztosan.
McKenzie sok téren változtatott az elavult, kevésbé hatékony gyógytornamódszereken. Ezek közül főként két területet emelnék ki:
McKnezie színre lépéséig az volt az általános elképzelés, hogy – úgymond – semmit sem szabad erőltetni, mivel gyakran épp az erőlködés vezetett magának a betegségnek a kialakulásához. Nem ritka probléma például, hogy egy hirtelen hajolás, csavarodás, emelés okozta porckorongsérv mozgásbeszűkülést okoz: az illető nem tud kiegyenesedni, bizonyos irányokba nem tudja mozdítani a fejét és így tovább – ezeket az állapotokat gyakran isiásznak vagy lumbágónak nevezi a köznyelv. A régi elképzelés szerint ilyenkor tilos volt a „beragadt irány” erőltetése, attól féltek többek között, hogy a porckorong belseje teljesen kiszakad, s ez súlyos következménnyel járhat.
Robin McKenzie szinte még pályakezdő volt, amikor egy olyan páciens kereste fel, akinek deréktáji porckorongsérve volt, s mozgása úgy szűkült be, hogy csak fájdalmak árán tudott derékból hátrahomorítani. Ráadásul a gerincfájdalmakon túl még a bal fenekén keresztül egészen a bal combjáig lesugárzó fájdalmaktól is szenvedett. McKenzie azt mondta a betegnek, hogy vetkőzzön le, és hassal lefelé feküdjön fel a kezelőágyra – ő mindjárt jön. Elfeledkezett róla, hogy a kezelőágy fejrészét az előző páciens igényei miatt megemelte, ezért az új beteg hason fekve, ám hátrafelé homorítva töltött vagy öt percet. Mikor McKenzie visszatért a rendelőbe, ijedten konstatálta, mekkora hibát vétett, miközben a páciens közölte vele, hogy ez az öt perc volt messze a legjobb élménye az elmúlt három hétben. Nemcsak mozgásának a beszűkültsége, de a lábába lesugárzó fájdalom is sokat javult, miközben az addig a gerince bal oldalán érzett fájdalom középre vándorolt. Később egy újabb, hasonló „kezelés” következtében a páciens gyakorlatilag teljesen panaszmentes lett.
McKenzie-t ez az eset vezette arra a konklúzióra, hogy érdemes a mozgásbeszűkültség irányába mozdítani az ízületeket, mert a blokkolt izmok engedhetnek, és az egészséges mozgás erőltetése segíthet a porckorongsérv „kitornászásában”.
