A bozót (the bush) - Ausztráliában ez a kifejezés ikonikus és egyedülálló értelmű. Minden, civilizációs szempontból valamiért fejletlen területet jelöl, növényzettől függetlenül, legyen az valódi cserlyés, sivatag vagy éppen esőerdő, sőt manapság már vonatkozhat akár egy bányászvárosra vagy fejletlen elővárosra is ez a kifejezés. Az első európai betelepülők ragasztották ezt a címkét az ausztrál tájra, amelyet sok tekintetben különösnek és ismeretlennek láttak. Az ausztrál őslakosokat ezért aztán sokáig egyszerűen botólakóknak hívták.
Talán nincs is még egy olyan nagy népcsoport, mint az ausztraloidok, akiknek a kultúrjáráól - beleértve ebbe a hagyományos orvoslást is - ilyen keveset tudnánk. A bennszülötteket az alapvető jogokból kirekesztő törvények egészen 1965-ig voltak érvényben, s csak 1967-ben kapott az összes bozótlakó állampolgárságot. Az ősi ausztrál kultúrát alapvetően igencsak lenézték az európai bevándorlók, alapvetően tudatlannak tartva a bozótlakókat. Úgy gondolták például, hogy az ausztraloidoknak semmiféle orvostudományuk sincs, hiszen hamar és tömegesen meghalnak mindenféle járványban. Annyiban az európaiaknak igazuk is volt, hogy az őslakosok valóban védtelenek és felkészületlenek voltak a kontinensünkről behurcolt kórokozókkal szemben - mai számítások szerint az bozótlakos populáció mintegy 50%-a halt meg Ausztrália gyarmatosításának kezdeti évtizedeiben, főként himlőben. 1856-ban mindössze kb. 50 000 bozótlakó élt már csak Ausztrália területén - a 18. század végén még mintegy egymillióan voltak a földrészen (a fertőző betegségek mellett néha lemészárlással is szembe kellett nézniük).
Csak az elmúlt évtizedekben indultak kutatások az ősi ausztrál kultúra megismerésére, ám ma már egyértelmű, hogy sokszor csak "kreatív kiegészítéseket" téve ismerhetjük meg a bozótlakók valaha volt kultúráját, amely - tekintve az óriási távolságokat - kifejezetten nagy diverzitást mutatott. Ami a gyógyítási tudományukat illeti, úgy tűnik, meglehetősen kifinomult és összetett gyógyszerészeti tudománnyal rendelkeztek, amelly az összes, általuk ismert betegséget kezelni tudták, legyen az égési sérülés, hasmenés vagy éppen a poros környezet miatt gyakran előforduló szemfertőzés. Ezenkívül kígyómarásra, illetve medúzacsípésre is voltak gyógymódjaik.
Gyógynövényként használták például egyes fák kérgeinek tanninokban gazdag belső részeit, melyek terápiás hatékonyságát azóta gazdagon dokumentálták. Az esetenként állati termékeket is tartalmazó gyógykészítményeken kívül agyagot, sarat, illetve szenet is használtak, amelyekkel főként sebeket zártak le. Ismerték a gőzfürdőt, amely mérgetlenítésre, illetve meghűléses betegségek ellen hatásos.
Számos olyan gyógynövény van, amelyet az ausztrál őslakosok kezdtek gyógyításra használni, ám a modern világban is alkalmazzuk őket.
EUKALIPTUSZ – Több mint hétszázféle eukaliptuszfajt ismerünk, ám a túlnyomó többségük Ausztráliából és Tazmániából származik. Levele, amely a fény felé mindig az élével fordul, hogy így csökkentse a párolgást, a koalák egyetlen tápláléka (többek között ebben az alkalmazkodásképtelenségen keresendő annak az oka, miért is kerültek a kihalás szélére ezek az aranyos „macik”). A bozótlakók eredetileg vízben áztatták a gyógynövények darabkáit, s vagy ezt az oldatot, vagy – az eukaliptusz esetében – a víz tetejére kirakódó olajat használták gyógyításra. Antiszeptikus, baktérium- és vírusölő hatású, ezenkívül kiváló nyákoldó, köptető – ha erre van szükségünk, sokat segíthet, ha eukaliptuszolajat inhalálunk vagy párologtatunk. A fogászatban szájöblítésre használják. Hűsítő hatása miatt az ausztrál bennszülöttek lázcsillapítóként, illetve fájdalomcsillapítóként is használják – úgy, hogy bedörzsölik vele a fájó testrészt.
TEAFAOLAJ – Amennyire bírom az eukaliptusz illatát, annyira rühellem a teafaolajét. Először el sem tudtam hinni, hogy ez a dízelolajszerű szag nem valami kemikáliából, hanem egy valódi növényből származik. Mivel a feleségem ragaszkodik hozzá, hogy meghűléskor ezt is párologtassunk, úgy-ahogy megszoktam, de megszeretni sosem fogom. Ettől függetlenül a pozitív hatásai kétségtelenek. Az eukaliptuszhoz hasonlóan antivirális és antibiotikus hatású, s az ausztrál őslakosok főként sebek kezelésére, illetve toroköblögetésre használták a teafa kérgével készült ázalékokat. Ugyanakkor jó, ha tudjuk, hogy komoly tudományos vita övezi, mire is jó a teafa olaja – például „ígéretesnek” tűnik bizonyos, antibiotikumrezisztens baktériumok – a Staphylicoccusok – okozta fertőzések ellen, de ezt még nem igazolták kielégítően. Bizonyos gombás fertőzések, illetve akné kezelésére biztosan alkalmas, ám vannak nála erősebb gyógyszerek is. Ettől függetlenül mi tovább párologtatjuk…
KAKADUSZILVA (Terminalia ferdinandiana) – A más néven gubingének, murungának vagy bakkecskeszilvának is nevezett gyümölcs minálunk, sajnos, ismeretlen. Csak Ausztrália északi, esőerdei környezetében fordul elő, s bár gyümölcs, a bennszülöttek kifejezetten gyógyszerként használták. Valószínűleg a legmagasabb C-vitamintartalmú termés Földünkön. 100 gramm gyümölcs 1000–5300 mg közötti C-vitamint tartalmaz (összehasonlításul a narancs átlagosan 50 mg-t, a Szent-Györgyi által használt paprika 100–300 mg-ot). A bozótlakók ezt vitték magukkal, amikor hosszabb túrákra, illetve nagyobb vadászatokra indultak (gondoljunk bele, milyen érdekes, hogy a „fejlettebb” nyugatiak eközben még a skorbuttól szenvedtek hajóutaikon). Külsőleg is alkalmazták, sebek, fekélyek, égések kezelésekor. Némely gombás fertőzés, sőt a lepra kezelésére is megfelelő. Manapság a kozmetikai ipar használja – főként arckrémekben –, de Ausztráliában lassan újra visszakerül a polcokra, egyszerű gyümölcsként is. Azt nem tudom, mi valaha megkóstolhatjuk-e…
