Az utóbb időkben megjelent posztokban azt a témát igyekeztem körüljárni, milyen konkrét neurobiológiai okokra vezethetők vissza bizonyos mentális zavarok, főként a kényszerbetegség. Azért a kényszerbetegséget választottam, mert egyfelől nagyon széles körben elterjedt probléma, másfelől pedig azért, mert talán éppen ennek a pszichés zavarnak tárták fel talán a legjobban a fizikai hátterét.
Számos agysérült vizsgálata alapján a kutatók arra jutottak, hogy az OCD kialakulásában valószínűleg az. ún. prefrontális lebeny hibás működése a felelős, amely a cselekvések legfelsőbb szintű irányítását végzi. Ez a lebeny, akárcsak az agykéreg más területei, szoros kapcsolatban áll az ún. törzsdúcokkal, amelyek az agy mélyében helyezkednek el. Itt zajlik az agykéregről begyűjtött információk feldolgozása. Az agy különféle területei és a törzsdúcok között bonyolult biofizikai-biokémiai hálózatok alakulnak ki. Ezek a folyamatok kulcsfontosságúak a mozgásszabályozás, az emlékezet, a döntéshozatal, a viselkedés szabályozása terén, de úgy tűnik, hogy az időérzékünk és a motivációnk fenntartásáért is ezek felelősek. Ezeket a hálózatokat gyakran feldolgozóköröknek is hívják.
Amikor egy cselekvést célirányosan elvégzünk, akkor egy vagy több ilyen feldolgozókör visszajelzést küld a cselekvés befejezéséről, és egyik másik ilyen kör pedig leállítja cselekvést. Agyi képalkotó vizsgálatokkal (CT, MRI stb.) megfigyelték, hogy az OCD-ben szenvedőknél bizonyos esetekben egymással fölöslegesen párhuzamos körök alakultak ki: vagyis a cselekvés végrehajtásáról több visszajelzés is érkezik, így pedig a feldolgozó rendszer összezavarodik, és bizonytalanság áll be, egyáltalán végrehajtódott-e a cselekvés. Így előfordulhat, hogy valaki fölöslegesen ismételgetni kezd egy akciót vagy gondolatot, pl. újra és újra piszkosnak érzékeli magát, majd újra és újra kezet most. (Ezenkívül egyéb, a szerotonin- és a dopaminrendszerben beálló változásokat is észleltek OCD-s betegeknél, ezeket a problémákat azonban még erősen tanulmányozzák.)
Amikor egy cselekvést célirányosan elvégzünk, akkor egy vagy több ilyen feldolgozókör visszajelzést küld a cselekvés befejezéséről, és egyik másik ilyen kör pedig leállítja cselekvést. Agyi képalkotó vizsgálatokkal (CT, MRI stb.) megfigyelték, hogy az OCD-ben szenvedőknél bizonyos esetekben egymással fölöslegesen párhuzamos körök alakultak ki: vagyis a cselekvés végrehajtásáról több visszajelzés is érkezik, így pedig a feldolgozó rendszer összezavarodik, és bizonytalanság áll be, egyáltalán végrehajtódott-e a cselekvés. Így előfordulhat, hogy valaki fölöslegesen ismételgetni kezd egy akciót vagy gondolatot, pl. újra és újra piszkosnak érzékeli magát, majd újra és újra kezet most. (Ezenkívül egyéb, a szerotonin- és a dopaminrendszerben beálló változásokat is észleltek OCD-s betegeknél, ezeket a problémákat azonban még erősen tanulmányozzák.)
A feldolgozóköröket természetesen idegsejtek alkotják, amelyek elektromosan közvetítik az ingerületet a következő neuronhoz. Így adódott az ötlet, hogy a fent leírt párhuzamos feldolgozóköröket egy egyszerű elektróda használatával képesek hatástalanítani. A módszert egyelőre még csak kísérletileg használják, ám több, mint ígéretes – a nagy életminőség-romlással járó, a társadalomra is nagy terhet rakó OCD-t lehet, hogy pár éven belül egy egynapos beavatkozással végleg meg lehet majd gyógyítani…
