A 19–20. század közegészségügyi-jóléti fejlődésével párhuzamosan a nyugati kultúra által befolyásolt vidékeken fokozatosan megváltozott az ideális testképre vonatkozó közvélekedés. A 20. század elejéig-közepéig például még a willendorfi Vénusszal jellemezhető nőideál volt divatban, nem mellékesen a miatt az elképzelés miatt, hogy a nő életének lényege a gyerekszülés, gyereknevelés. Az 1950-60-as évekre azonban már a teljes nyugati világban lezajlott az a paradigmaváltás, amelynek eredményeképpen a szexuális vonzerő témája felülírta a hagyományos, családközpontú elvárásokat, miközben az ideális nő és férfi képe egyaránt drasztikusan megváltozott.
Sok tekintetben mindez egészségesebb életmódot is jelentett, hiszen az éhezéstől, nélkülözéstől való félelem eltűnése lehetővé tette, hogy a fölösleges ballasztot jelentő zsírtartalékokat az ember levetkőzze magáról, elkerülve a túlsúllyal járó szív- és érrendszeri, ízületi és daganatos betegségeket. Az 1960-as évekre szilárdan kialakult az a trend, hogy a nőknek vékonyaknak, a férfiaknak pedig izmosaknak kell lenniük. Nem véletlen, hogy a Mattel játékcég épp 1959-ben dobta piacra a Barbie babát, amely egyetlen figurába zsúfolta bele az addigra a női testideállal kapcsolatban kialakult képzeteket. Ken baba 1961-ben született meg.
A női vékonyságot és a férfi izmosságot túlhangsúlyozó divat a mai napig a mindennapokat meghatározó szemlélet bolygónk nyugati orientációjú kultúráiban annak ellenére, hogy komoly ellentmondásokhoz vezet. A nők különösen megsínylik ezt az értékrendet, mivel biológiai értelemben nem igazán illeszkedik testük adottságaihoz. A serdülőkor elérésétől kezdve ugyanis a női testen zsírpárnák jelennek meg, amelyeknek fontos szerepük van a hormonális egyensúly fenntartásában is – ha a zsírtartalékok egy bizonyos szint alá csökkennek, megszűnik a nő fogamzóképessége, vagyis peteérése, menstruációja, mivel tartalékok híján a szervezet nem vállalja még egy élőlény ellátását.
