Az öregedéssel kapcsolatos sztereotípiáink egész életünkben növekednek, alakulnak a tudatunkban, s ez az attitűdünk alaposan befolyásolja, hogyan viszonyulunk mások és saját öregkorunkhoz.
Nyugati-európai kutatások szerint általában véve komorabban ítéljük meg az idős kort a valóságnál. Közvéleménykutatásokban kérdeztek embereket általában az öregedésről, és rendre kiderült, hogy a többség sötétebb színben látja e kort. Például nagyobb arányban gondolták az időseket magányosnak, mint valójában. Az emberek általában azt is gondolják, hogy az időseket sosem vagy csak nagyon látogatják a gyerekeik vagy az unokáik, az idősek nem vagy csak nagyon ritkán élnek szexuális életet, illetve arányaiban sokkal depressziósabbnak gondolják őket a valóságosnál.
A szociológia tudománya önbeteljesítő jóslatnak nevezi azt a jelenséget, amikor az előzetes várakozásunk meghatározza, milyen tapasztalatot szerzünk egy adott dologgal kapcsolatban. Úgy tűnik, ez a jelenség az öregedéshez való viszonyunkat alaposan meghatározhatja. Egy követéses kutatásban középkorú embereket kérdeztek az idős korhoz való viszonyukról, majd évtizedekkel később újra megkeresték az alanyokat. Az találták, hogy akik pozitívan álltak az öregedéshez, azok átlagosan 7,5 évvel éltek tovább, mint a negatív attitűdűek.
Testünk összes sejtjét érinti az öregedés folyamata, s számos vizsgálat kimutatta, hogy ebben fontos szerepe van testünk inzulinrendszerének. Ahogyan arról már a cukorbetegség kapcsán is beszéltünk, az inzulin az a hormon, amely minden egyes sejt esetében „kaput nyit” az energiának, vagyis a sejtfalhoz kötődve segítve a vérben lévő szőlőcukor felszívódását – s ezzel elindít egy hosszú láncreakciót, amelyben számos biokémiai folyamat zajlik le. Kicsit leegyszerűsítve: ez az anyagcsere (vagyis egy része). Ha sok kalóriát veszünk magunkhoz, akkor inzulinrendszerünk felpörög, ha keveset, inzulinrendszerünk visszafogja az aktivitását. Megfigyelések szerint ez a hosszú éveken keresztül tartó anyagcsere szervezetünk amortizációjának a fő oka. Ebből az következik, hogy azok, akik keveset, de eleget esznek, azok tovább élnek. Aki túl keveset esznek, azok valószínűleg túl gyengék lesznek, hogy a betegségekkel hosszú távon is szembe tudjanak nézni (illetve lényegében elfogynak), akik pedig túl sok táplálékot vesznek magukhoz, azok folyamatosan „magas fordulatszámon” üzemeltetik inzulinrendszerüket, s sejtjeik szó szerint hamarabb elkopnak.
Már az 2. században élt görög orvos is meg volt győződve róla, hogy a hosszú élet titka a mértékletes étkezés, s azóta ezt már számos kutatás igazolta. Napjainkban talán a japán Okinawa szigetének lakói híresültek el igazán ebből a szempontból. Az okinawaiak gyakran szép, hosszú, kort érnek meg, akár száz évnél is tovább élnek, s számos kutató mindezt főként a lakók étrendjére vezeti vissza, amely elsősorban friss, szezonális, gyakran nyers fogásokból áll, amelyek eleve kevés kalóriát tartalmaznak, miközben más tápanyagokban kifejezetten gazdagok. Eközben a szubtrópusi sziget lakói kerülik az alkoholt, a dohányzást, étrendjükbe nem kerülnek be olyan káros anyagok, mint pl. transzzsírsav. Mivel nem esznek magas energiatartalmú ételeket, elkerülik az inzulinszint hullámzását. Főként növényi eredetű fehérjéket fogyasztanak (pl. hüvelyesek, szója, teljes kiőrlésű gabonák, magvak), amelyek mellett apróbb tengeri halfajtákat is fogyasztanak.
Más kutatások szerint az is segít a magas életkor elérésében, ha valaki rövidebb-hosszabb ideig éhezik, illetve böjtöl. Ha valaki nem juttat elegendő táplálékot a szervezetébe, annak az anyagcseréje lelassul, mivel a test igyekszik minél több energiát és tápanyagot tartalékolni a még nehezebb időkre – épp e miatt a mechanizmus miatt nem javasolják a szakemberek az éheztető fogyókúrákat…
