Agyunk súlya és térfogata kb. a 21. életévünkig nő, majd kb. 50 éves korunkig állandó nagyságú marad. Ezek után lassan csökkenni kezd az agyméretünk, kb. 10–15%-kal, s ez a zsugorodás különösen a 80. életévünk után gyorsul fel. Képalkotó vizsgálatok szerint agyunk elülső része jóval nagyobb csökkenést kénytelen elszenvedni, mint a hátsó részei. A frontális kéreg, amely a viselkedésünk megszervezésében és irányításában, illetve az előrelátó tervezésben játszik fontos szerepet, különösen ki van téve ennek. Hasonló módon a hippokampusz is nagyobb arányban csökken – agyunknak ez a területét a hosszú távú memóriával szokták a kutatók összefüggésbe hozni.
Nemcsak az agysejtek alkotta szürkeállomány, hanem a neuronok közötti kommunikációt segítő fehérállomány is csökkenni kezd, vagyis az agysejtjeink között terjedő ingerületek lassabban érnek célhoz – ezért lassul gondolkodásunk sebessége is. Mindezt erősíti, hogy az agykérgen lévő barázdák szélesebbek, a szürkeállományt tartalmazó agytekervények viszont keskenyebbek lesznek. Habár régebben egyesek feltételezték, hogy idős korban tömeges agysejtpusztulás következik be, ma már tudjuk, hogy ez nem igaz: a neuronok kisebb nyúlványai pusztulnak csak el, s ezzel a sejtek össze is zsugorodnak, ugyanakkor nagyobb nyúlványaikat megtartják. Ezzel együtt a neuronok közötti kapcsolódási pontok – az ún. szinapszisok – száma is csökken, amely ismét negatívan befolyásolja a gondolkodás sebességét.
Az agy önnön pusztulására nemcsak akkor reagál, amikor valamilyen sérülés éri, hanem az öregedéshez is képes alkalmazkodni bizonyos mértékig.
Az emlékezetért, figyelemösszpontosításért, illetve a cselekvés a gondolkodás koordinálásáért felelős részek csökkenését az agy az elülső, ún. frontális (homlok-) és temporális (halánték) területek fokozott aktivitása szokta kompenzálni. Habár maga a frontális lebeny is csökkenést kénytelen elszenvedni, mégis, ez a személyiségszervezésben meghatározó agyi régió az, amely alapvetően ellensúlyozza az agy kisebb-nagyobb pusztulását. MRI-vel végzett képalkotó vizsgálatok során számtalanszor bizonyították már, hogy az idősek agyi tevékenysége sokkal inkább elöl összpontosul, mint a fiatalabbaké. Amikor vizsgálatok időseket arra kértek, hogy mentális teszteket (logikai feladatokat, memóriajátékokat stb.) oldjanak meg, miközben az MRI-ben tartózkodnak, azt találták, hogy minél inkább a frontális és a temporális területek felé tolódott az agyi aktivitás, az illető annál sikeresebben és gyorsabban tudott gondolkodni. Ez még akkor is így volt, ha az adott feladat pl. vizuális volt, vagyis eredetileg a hátsó agyi területekhez kapcsolódott.
Az agy felépítése (Wikipédia)
Mindennek nemcsak a gondolkodás minősége vagy sebessége tekintetében van jelentősége, hanem pl. az érzelmeink megélésében, szabályozásában is – ami végső soron a boldogságunk kulcsa. Amikor valamilyen érzelem keletkezik bennünk, a halántéklebenyben található, amigdala nevű agyi struktúra aktiválódik, s a tartósan negatív érzelmek hatására az amigdala is tartósan aktív marad. Ezzel párhuzamosan nő a pulzus, a vérnyomás, emelkedik a kortizol nevű stresszhormon szintje. Ha ez hosszabb ideig fennáll, az már nemcsak érzelmi állapotunkat befolyásolja, hanem a testit is – legyengülhet az immunrendszerünk, megbetegedhetünk.
Pszichológiai értelemben két módon dolgozhatjuk fel a negatív érzelmeinket: elfojthatjuk, vagy átértelmezhetjük. Átértelmezés esetén az érzelem okára összpontosítunk, és azt más megvilágításba helyezzük (pl. a másik nem azért öntött le sörrel, mert ki akart velem cseszni, hanem mert őt is meglökték; a barátnőm nem azért ilyen velem, mert utál, hanem mert valami baja van a munkahelyén). Ilyenkor az amigdala felől a prefrontális kéreg irányába helyeződik át az agyi aktivitás, a szívverés lassul, az a vérnyomás és a kortizolszint is csökken – míg elfojtás esetén ezek a testi változások nem következnek be, vagyis lassabban, nehezebben lehet kijönni a negativitásból. A prefrontális kéreg lényegében a többi agyi területet szervezi, koordinálja és szabályozza, s ennek egyik fontos része az érzelmek szabályozása is. Ezért találkozhatunk szuper türelmes idősekkel, akik mosolyogva fogadják az élet nagyobb megpróbáltatásait. Mindez túlmutat az érzelmek témáján – kutatások szerint ugyanis a higgadt, átértelmező gondolkodásmód segít pl. komplex problémák megoldásában is, főként azzal, hogy az illető az érzelmeit a helyükön kezelve tud gondolkodni, s ezzel akár kompenzálhatja is a lassabb gondolkodását.
Az agy azonban másképpen is alkalmazkodik az állománya csökkenéséhez: ez az agytevékenység szimmetrikusabbá válása. Miről is van szó? Mindenki tudja, hogy két agyféltekénk van, s ezek különféle mentális kihívások esetén általában aszimmetrikusan aktiválódnak. Ha pl. a munkával kapcsolatos dolgokra kell emlékeznünk, vagy épp logikusan próbálunk megoldani egy problémát, akkor a jobb agyféltekénk dolgozik, a bal pedig „pihen”. Ha azonban a kreativitásunkra van szükség, vagy épp vizuális, a teret használó feladatokat oldunk meg, akkor fordított a helyzet. Legalábbis az MRI-felvételek tanulsága szerint.
Ehhez képest megfigyelték, hogy a 65 év felettieknél, bármilyen mentális folyamatról legyen szó, gyakran mindkét agyfélteke aktív. Különösen igaz ez azoknál az időseknél, akik az átlagnál jobb eredményeket érnek a különféle memória- és gondolkodási teszteken. Ma már nagyjából tudjuk, mely agyi területek felelősek az egyes funkcióinkért: hol történik a mozgás szervezése, hol van a nyelvi tudás központja, melyik agyi részt használjuk, ha dolgozunk – és így tovább. Idősebb korban azonban úgy látszik, hogy ezeknek a területeknek a szigorú elválasztása megszűnik, s mondjuk, a vizuális fantázia központja a munkába is besegít.
Úgy tűnik tehát, hogy az agy bizonyos esetekben sikeresen mozgósítja tartalékait. De vajon miért van az, hogy egyesek szellemileg oly frissek maradnak idős korukra is, míg másoknak ezek az agyi kompenzációk elmaradnak, és akár évtizedeken át szenvednek a különféle demenciák következményeitől? Legközelebb erről lesz szó…
