Fejlett országokban – s ebből a szempontból Magyarország is annak számít – a felnőtt lakosság 80%-a él át valamilyen gerincfájdalmat – a nyakába, a hátában, a leggyakrabban a derekában. Hogy megérthessük, mink is fáj tulajdonképpen, ha a gerincünket fájlaljuk, először azt kell látnunk, milyen is az emberi gerinc felépítése.
Többszörösen kanyarodó gerincünk csigolyákból áll, s hagyományosan több szakaszra osztjuk: nyaki (a Wikipedia ábráján piros), háti (kék), ágyéki (lumbális – sárga), keresztcsonti (szakrális – zöld). Gerincünk görbületei főként a két lábon járás következtében alakultak így, függőlegesen viszonylag jól rugózó vázunkat kiegyensúlyozva. A csigolyák ízületekkel kapcsolódnak egymáshoz, s bár egyetlen ízület nem tud nagyot mozdulni, a számos kapcsolódás rendkívül mozgékonnyá és rugalmassá teszi a gerincet. A keresztcsonti és farkcsontcsigolyák még igen fiatal korunkban elcsontosodnak, s azok az ízületeink már nem tudnak elmozdulni egy bizonyos kor fölött. Az ízületektől függetlenül számos flexibilis szalag is összeköti a csigolyáinkat.
A csigolyák között találhatók a porckorongok, amelyek alakjukkal a csigolyákhoz alkalmazkodnak. A porckorongokat belülről kocsonyás anyag tölti ki, ezt pedig egy rugalmas, de erős kötőszövetes lemez veszi körül. Ezek a korongok egyenlítik ki a gerincre ható nyomást, felfogják a járás, futás közben a gerincet érő „ütéseket” (amikor ugyanis a talpunk a földhöz ér, az mindig egy újabb ütközés a test számára), valamint hajlás esetén csökkentik a csigolyaízületekre ható erőket – egyszóval egyfajta lengéscsillapítóként viselkednek. Porckorongok nélkül a gerinc ízületei merevek lennének, és a gravitáció egymásra préselné a csigolyákat.
Gerincünk nemcsak a mechanikai vázunk – fontos szerepe van testünk beidegzésében is. Nagyvonalúan fogalmazva: fejünk kivételével testünk minden más részét a gerincvelőből kilépő idegek segítségével mozgatjuk és érzékeljük. A gerinc csigolyái középen lyukasak, s ahogy egymás fölé helyeződnek egy csatornát alkotnak – ebben a gerinccsatornában fut az agyhoz hasonlóan fehér- és szürkeállományból egyaránt álló gerincvelő. A csigolyák egymás feletti nyúlványain található kis bevágások pedig az ún. csigolyacsatornává állnak össze – ezen keresztül lépnek ki a gerincvelőből az ideggyökök, vagyis az idegek „gyökerei”, amelyek aztán idegrostokká állnak össze.
Porckorongsérvnek azt az állapotot nevezzük, amikor a csigolyák között lévő porckorong külső, keményebb burka elszakad, s a puhább, kocsonyás állagú belső anyag kitüremkedik a csigolyacsatornába vagy a gerinccsatornába. Ahogy az (angol nyelvű) ábrán is látható, a porckorongsérvnek különböző szintjei lehetnek: kezdetben általában csak a korong külső burkából türemkedik ki, de nagyjából a korong határain belül marad, „érettebb” formában azonban már annyira kitüremkedhet, hogy akár le is szakadhat a korongról – ez általában azonnali operációt tesz szükségessé.
Forrás: Wikipédia
Van, aki tág csatornákkal rendelkezik, van, aki szűkekkel, s így egyénileg dől el, kezdetben milyen tüneteket produkál, akinek porckorongsérve van – egyesek ugyanis észre sem veszik. Általánosan azonban jellemző, hogy a porckorongsérv igen fájdalmas betegség, mivel a korong kitüremkedett része vagy egy ideggyököt, vagy magát a gerincvelőt nyomja. Ha csak az egyik oldalon érzékelünk fájdalmat, illetve érzéskiesést (az enyhe, de állandó lábzsibbadás az egyik legtipikusabb jel), akkor az egyik ideggyökünk került nyomás alá, ha mindkét oldalon egyszerre, akkor a kitüremkedett korongbelső a gerinccsatornába került, vagyis a gerincvelőt nyomja. Ez esetben akár az összes idegfunkció is sérülhet, extrém esetben akár mindkét láb lebénulhat, elérzéketlenedhet, elveszhet a széklet- és vizeletürítést szabályozó képesség is.
Ha nagy a baj, akkor a bénulás megakadályozása érdekében azonnali műtétet szoktak javasolni. Óriási viták dúlnak azonban arról, hogy mi számít nagy bajnak…
