HTML

Egészségtrend

Mindenkinek eljön az életében az a pont, amikor érdeklődni kezd a saját egészsége iránt. Nekem is eljött. Persze, ennek mindig valami betegség az oka. Az első komolyabb problémánál elhatároztam, hogy nem elég mások tudására, tanácsaira alapoznom – magamnak is utána kell járnom az egyes kérdéseknek, és a mélyebb összefüggéseket is meg kell értenem. Az elmúlt évtizedek során sok tapasztalatot és tudást összegyűjtöttem, és úgy döntöttem, megosztom ezt azokkal, akik a költővel vallják, hogy „A jószándék kevés! Több kell: – az értelem!” Mert anélkül senki sem élhet egészségtudatos életet.

Friss topikok

A fényérzékenység tünetei

2017.03.10. 17:03 EgészségTrend

A hétköznapi nyelven napallergia megbetegedés alapvetően kétféle betegségcsoportot jelent: a fényérzékenység és a foto-allergia (fény-allergia) tartoznak ide.

 

Fényérzékenység:

Számos ember bőrén napfény hatására apró viszkető kiütések, vörös foltok, csalánkiütések jelenhetnek meg. Ezt a jelenséget nevezzük fényérzékenységnek, melynek pontos mechanizmusa egyelőre nem ismert. A kiütések megjelenését nemcsak az erős nyári napsugárzás okozhatja, hanem már a téli, kora tavaszi napsütés is tüneteket okozhat. A különösen érzékeny egyének esetében a zárt térben használt világítótestek (villanykörte) is panaszt okozhat.
A tünetek megelőzéshez fontos a napfénytől való védelem, illetve tavasszal, nyár elején a bőr fokozatos hozzászoktatása a napfényhez. Érzékeny bőrű betegeknek magas faktorszámú fényvédők, egyes esetekben megfelelő védőruházat viselése is javasolt.

shutterstock_151279871.jpg

Foto-allergia (fény-allergia):

A foto-allergiás reakció hátterében valódi allergia áll. A foto-allergiát kiválthatják belsőleg alkalmazott gyógyszerek, testápolókban, krémekben lévő tartósító- és illatanyagok, vagy a bőrünkkel érintkező növények is. Ebben az esetben az allergiás reakciót okozó anyag a bőrben lévő valamely fehérjéhez kötődik, majd UV-fény hatására a szerkezete megváltozik - allergén komplex jön létre- ami immunválaszt vált ki a bőrben.


A tünetek nemcsak a fénnyel való érintkezés helyén jelennek meg, hanem napfénynek ki nem tett bőrfelületeken is: a napégéshez hasonló bőrelváltozások, bőrpír, hólyagok, csalánkiütés, ekcémaszerű bőrtünetek viszketéssel, duzzanattal, nedvedzéssel és hámlással jelentkezhetnek.


Jellemzően foto-allergiát (foto-szenzitilizáló) okozó gyógyszerek:

  • számos antibiotikum (pl.: ciprofloxacin, trimetoprim, gentamicin)
    • számos vérnyomáscsökkentő (pl.: furosemid, captopril, enalapril, nifedipin)
    • számos fájdalom- és gyulladáscsökkentő (pl.: ibuprofen, ketoprofen)
    • daganat ellenes szerek (pl.: fluorouracil)
    • gomba ellenes szerek (pl.: fulvicin)

Egyéb foto-szenzitizáló anyagok:

  • édesítő szerek (ciklamátok)
    • halogenizált dezodorok
    • illatanyagok (pl.: citromolaj, levendula olaj)
    • tetováló anyagok (kadmium szulfát)

A fényérzékenység és a foto-allergia vizsgálatának ezért a legfontosabb lépése a gondos szakorvosi konzultáció, a lehetséges kiváltó anyagok feltérképezése, megtalálása.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://egeszsegtrend.blog.hu/api/trackback/id/tr2612398373

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása