Az elmúlt héten egy izgalmas vizsgálatról írtam (http://egeszsegtrend.blog.hu/2014/03/25/meditacio_elfojtas_demencia_izgalmas_kapcsolatok_tudat_es_test_kozott), amely többek között arra a következtetésre jutott, hogy a testérzetek tudatosításával dolgozó meditációk megállíthatják a homloklebeny öregedéssel járó csökkenését, ezzel lassítva a demencia beköszöntét.
Szintén amerikai kutatók arra is kíváncsiak voltak, hogyan hat az agy elektromos tevékenységére a meditáció. Ezúttal egy teljesen másfajta meditációt gyakorlók agyát hasonlították össze egy kontrollcsoportéival. A vizsgálati csoportban igazi, nehézsúlyú meditátorok voltak, akik életükben legalább 10 000 órát gyakoroltak már, minimum 15 éve. A kutatás során végzett meditációjukat tibetiül „megkülönböztetetlen együttérzésnek” nevezik. Ennek során a gyakorló először a szerettei iránt érzett szeretet vagy együttérzést éli át, majd ezt fokozatosan kiterjeszti minden érző lényre, s ebben az állapotban marad hosszú ideig. (Kis túlzással annyiféle meditáció van, mint égen a csillag.)
A képen Avalokitesvara, tibetiül Csenrézig látható, aki az együttérzés és a szeretet bódhiszattvája.)
A kontrollcsoport és a vizsgálati csoport ugyanazt a meditációt végezte, miközben EEG-vizsgálatokat végeztek rajtuk. A kutatók azt találták, hogy a gyakorlott meditátorok agyának magas frekvenciájú, ún. gamma-aktivitása a legmagasabb értékű, amelyet egészséges embernél valaha is mértek. Mai tudásunk szerint ez a mérőszám a különféle agyi régiók közti kommunikáció „sűrűségét” jelzi. Ez a hullámtartomány a jelentéssel bíró ingerek feldolgozásához, egyes tudati-értelmező folyamatokhoz és bizonyos motoros funkciók végrehajtásához köthető.
Más szavakkal kifejezve: úgy tűnik, hogy ezeknek a buddhista gyakorlóknak az agya jóval nagyobb intenzitással dolgozta fel a rendelkezésére álló ingereket, jóval nagyobb fordulatszámon pörgött. Mivel a kontrollcsoportnál nem mértek hasonló értékeket, az óriási, esetenként több évtizedes tapasztalat, úgy tűnik, döntően átalakította meditátorok agyának elektromos működését. Maguk a vizsgálati alanyok erről úgy számoltak be, hogy a gyakorlás évei alatt egyre mélyebben jelen tudtak lenni létezésük egymást követő pillanataiban. Vagyis nemcsak a figyelmük növekedett, hanem az a képességük is, hogy az észrevett dolgokhoz jelentést társítsanak.
Nyilván túlzás azt állítani, hogy a meditáció okosabbá tesz – mindenesetre úgy látszik, azért nem butít…:)
