Emlékszem, még egyetemista voltam, amikor június végén, negyven fokban álltunk sorban a tanulmányi osztály előtt, amikor az előttem lévő lány elejtette az újságját.
Visszaadtam neki, majd nem minden rosszallás nélkül konstatáltam, hogy meg se köszöni. Amikor a következő pillanatban odanéztem, már ájultan feküdt a földön. Pánikba estem, nem tudtam, mit tegyek, aztán eszembe jutott, hogy ilyenkor a hűtés a legfontosabb, és bármennyire is ellentmondott a jólneveltségnek, elkezdtem kihámozni az évszakhoz képest túlzott mennyiségű ruhájából, valaki pedig lelocsolta a nála lévő vízzel. Mire a tanulmányi osztályos nénik előjöttek, a lány már ki is nyitotta a szemét, és átadhattuk további legyezgetésre.
Ma már tudom, hogy helyesen jártam el, hiszen a lánynak leesett a vérnyomása, ami nem is csoda: kánikulában, túlságosan felöltözve álldogált egy hosszú sor közepén több mint egy órán át. Az öltözék meglazításán és egyéb hűtési módszereken túl még annyit tehettem volna, hogy fölpolcolom az illető lábát, így a vér az agyába áramlik – azért ájult el ugyanis, mert csökkent az agyi vérellátása. Persze, ez nem egyik pillanatról a másikra következik be: általában az ember már érzi, hogy szédeleg, túlságosan dobog a szíve (így próbálja kompenzálni az alacsony vérnyomást). Ilyenkor nem érdemes megvárni az ájulást, gyorsan le kell ülni, vizet inni, meglazítani az öltözéket.
Ha valaki krónikus alacsony vérnyomásban szenved, és hasonló rosszullétet él át, a korábbi blogposztomban leírtakon túl nem sokat tehet, mint hogy árnyékos, zárt térben tölti a forró nappalt, és csak reggel, este mozdul ki. Ha azonban egy hipertóniás (magas vérnyomásos) lesz ily módon rosszul, annak mindenképpen tanácsos visszamennie a kezelőorvosához, hogy a nyári hónapok gyógyszeradagját módosíthassa.
A jövő héten a vérnyomásos rosszullétek megelőzéséről, illetve a veszélyhelyzetek elkerüléséről írok majd.
