Két hete egy kis vita alakult ki az EgészségTREND Facebook-oldalán a bioélelmiszerek magasabb egészségügyi értékével kapcsolatban. A hozzászóló szerint „pont nemrég volt egy kutatás, amiből kiderült, hogy jóformán semmi minőségi különbség nincs a bio- és nembiotermények között, legalábbis olyan különbség, aminek élettani hatása kimutatható lenne.”
Mi az igazság?
Az ominózus kutatást a nagynevű, kaliforniai Stanford Egyetem szakértői jegyzik. Nem eredeti kutatást végeztek, hanem négy évtized kutatási eredményeit vetették össze, és ezekből vonták le következtetéseiket. A vizsgálatba bevont kutatások mind bioélelmiszereket és nembio-élelmiszereket hasonlítottak össze. A kutatók három kérdésre keresték a választ:
– Több, egészségileg fontos tápanyagot tartalmaztak-e a – nevezzük röviden így: – biokaják, mint nembio társaik?
– Több, az egészségre káros baktériumot tartalmaztak-e a nembiokaják?
– Több növényvédőszer-, műtrágya-, hormon- vagy gyógyszermaradványt tartalmaztak-e a nembiokaják?
Összesen 237 összehasonlító kutatás erdményeinek összehasonlítása után a következő válaszokat fogalmazták meg:
– Statisztikailag kimutathatatlannak vélték a tápanyag-különbséget a bio- és a nembiokaják között – kivéve pár jelentős különbséget. Eszerint: a biotej relevánsan több, az emberi szervezet számára fontos omega-3 zsírsavat tartalmazott; a biotermékek általában több, a rák megelőzésében fontosnak tartott fenolszármazékot tartalmaztak (habár ezt az állítást statisztikai értelmezési problémák miatt még nem vehetjük készpénznek); valamint a biotermékekben több foszfort találták, ám mivel nagyon sok élelmiszerünk bőséges foszforforrás is egyben, ez nem különösebb érv a biokaják mellett.
– Bizonyos nembiokaják határozottan több, antibiotikumoknak ellenálló káros baktériumot tartalmaztak, ilyen volt például a csirkehús, amelyben azonban a sütés-főzés során amúgy is megsemmisülnek ezek a kórokozók. Fontos, releváns különbséget azonban e téren nem találtak.
– A nembiokajákban határozottan több növényvédőszer-, műtrágya-, hormon-, illetve gyógyszermaradványt találtak, mint a biókban, ám ezek általában nem haladták meg az egészségügyi határértéket.
A világsajtót bejárt kutatás óriási visszhangot kapott – főként mivel nagyon sok vizsgálat adatait összesítette. Számos biotermesztést vizsgáló tanulmányt hoztak fel ellenpéldaként, amelyek épp ellenkező következtetésre jutottak a biokaják egészségestápanyag-tartalmával kapcsolatban. Jómagam két angol nyelvű gyűjtőoldalon kezdtem tudakozódni: a www.organicag.org és a www.organicfqhresearch.org oldalakon. Egyenként kezdtem átnézni azon kutatások következtetéseit, amelyek a tápanyagtartalomra koncentráltak. Hol a biokaják oldalára billent a mérleg, hol meg döntetlen volt… Sehol nem írták, hogy a biokaja egészségtelenebb lenne a nem biónál – ezt kijelenthetem.
Több tudományos fórumot átbogarászva végül úgy tűnik nekem, hogy a tudományos közvélemény nagy része azon az állásponton van, hogy az említett 237 darab kutatás még nem képez szignifikáns alapot, hogy a biokajákról általában mondani lehessen valamit, hiszen a csirkehús meg a földieper csak nagyon messziről nézve tartozik egy kategóriába, márpedig itt zöldségek, gyümölcsök, állati eredetű termékek, húsok válogatás nélkül szerepeltek. Ráadásul a vizsgálat szinte kizárólag észak-amerikai eredményeket vett szemügyre, a biokaja-minősítési kritériumok pedig részben különböznek az Európai Unióban.
Sokkal fontosabb szempont azonban a biokaják zéró vagy nagyon alacsony növényvédőszer-, műtrágya-, hormon-, illetve gyógyszermaradvány-tartalma. (Nagyon érdekes, hogy még biokaják is tartalmazhatnak ilyen anyagokat, amelynek számtalan oka lehet. Ha például egy biogazdaságban a tehén megbetegszik, nem fogják hagyni elhullani, gyógyszerrel meggyógyítják – ez lehet később gyógyszermaradvány-forrás. Aztán a szél vagy a vízfolyások más földekről áthozhatnak szennyező anyagokat. És így tovább.) Márpedig a fogyasztói kutatások szerint a legtöbb ember leginkább ezért, vagyis a vegyszermentességért vásárol bioélelmeket.
Tavaly például három észak-amerikai tanulmány is megjelent – a Columbia és a Berkeley Egyetem, valamint a Mount Sinai Kórház kutatóinak a tollából (azaz nyiván inkább billentyűzetéből) –, amelyek olyan terhes nők és gyermekeik követéses vizsgálatáról számoltak be, akik valamilyen oknál fogva az átlagnál nagyobb növényvédőszer-mennyiségnek tették ki a szervezetüket. Az időközben iskolás korúvá vált gyermekek szignifikánsan alacsonyabb intellgenciahányadossal rendelkeztek kortársaiknál. Természetesen ez nem bizonyítja, hogy a nembioélelmek károsítanák a magzatot. Ám az egészségügyi határérték meghatározásának trükkös kérdése itt is felmerül – erről már hosszan értekeztem egy korábbi posztomban [link!] is.
Az élelmi kemikáliák világa mindössze 100–150 éve létezik, a kutatások csak a második világháború után indultak – nehéz így releváns következtetéseket levonni. Rendszeresen tiltanak be újabb és újabb növényvédőszereket az EU-ban, illetve Magyarországon. Ezek szerint amíg a jogszabály engedte, addig azok a szerek egészségesek voltak, iksz év január 1-jétől meg már nem azok? :D Inkább csak a természetvédők mesélnek a ma már tilos DDT nevű szerről, amely a vándorsólymot kipusztította hazánkban (a szer betiltása után pár évtizeddel azonban újra fészkel nálunk e szép ragadozó madár). De minden 30–40 feletti magyar ismeri az azbeszt történetét, amelyet számtalan otthonba építettek a szocializmus évtizedei alatt, míg ki nem derült a rákkeltő hatása.
Szerintem ebben a viszonylagos információhiányban az egészségtudatosan élni próbáló embernek legalábbis törekednie kell a kemikáliamentes élelmiszer megszerzésére. Lehet, hogy X, Y vagy Z anyag egyáltalán nem káros, de mi van, ha ZS-ről még egyszerűen csak nem tudunk eleget?
A nyáron volt szerencsém ellátogatni egy magyarországi biogazdaságba. Igen szerencsés, tehetős, viszonylag fiatal emberek működtetik, akik a máshol megszerzett vagyonukat fektették pár száz hektárba, gépekbe, állatokba, vetőmagba. Nagyon jó volt látni, ahogyan az állatokkal bántak. A borjú féléves koráig vagy még tovább az anyjával maradhat, a teheneket, kecskéket nem kényszerítették még több tej adására, így elkerültek egy csomó betegséget és gyógyszert is, a tehenek pedig nem strapálódtak le idő előtt – ellentétben a „sima” tejgazdaságok állataival, akik sokat szenvednek, betegeskednek, és ha leesik a tejhozamuk, már mehetnek is vágóhídra. Azt kérdeztem magamtól, ha ez nyereséges tud lenni (mert az), akkor miért kell tehéngyárakat építeni? Tudom, persze, hogy idealista vagyok, hiszen a modern ökonómia alapja a folyamatos nyereségemelkedés, de akkor arra gondoltam: ha és amikor megengedhetem magamnak, inkább az ilyen aranyostehén-projektekből eszem és iszom – ezek az emberek meg jól megélnek majd belőlem és a hozzám hasonlókból, és nem bánják, ha nem emelkedik a nyereségük évente.
Ami a bionövény-termesztést illeti, arról a fejlett világban már nincs vita, hogy ugyanolyan hozamok érhetők el vele, mint a „normál” gazdalkodással, ha a vetésforgó módszereit hozzáértően használják, illetve nem akarnak olyat termeszteni az adott területen, amire az adottságainál fogva nem alkalmas. Nyilván vannak olyan vegyszerek, amelyeket még nem mindig lehet megspórolni. Ám az ökológiai ár gyakran magas, a kimerült földektől a vízszennyezésen át a vadvilág fölösleges pusztításáig, ezért ami vegyszertől megkímélhetjük a szervezetünket, attól miért ne szabadítanánk meg? Tudom, a biokaják többe kerülnek „normál” társaiknál, a józan ész szabályai szerint azonban nyilván mindenki el tudja dönteni, mennyit tud egy ilyen bioprojektbe invesztálni.
Ahogy egyre jobban átgondolom, úgy tűnik egyre furcsábbnak ez a bio–nem bio kérdés. Az egész vegyszeres mezőgazdaság igen fiatal dolog. Magyarországon az 1920-as években épült az első műtrágyagyár, és az ország relatív elmaradottsága miatt csak későn kezdett igazán tért hódítani a vegyszeres növényvédelem vagy a valódi nagyüzemi állattartás. A világháború előtt hazánkban jó eséllyel még sok minden bio volt. Ma már nagyságrendekkel többet tudunk a mikrobiológia világáról, és azt kérdezzük, jobb-e a bio?!
A fejlett világban, melynek perifériáján egyelőre még mi is ott vagyunk, már rég nincsenek éhínségek, a maradékot mégsem adjuk ingyen az éhezőknek, csak ha nagy baj van. Hiába vagyunk egyre többen a Földön, nincs szükség további terméshozam-növelésre (amelyhez a számos vegyszer eredetileg kellett), még a legnépesebb országok, mint India vagy Kína, is el tudják látni magukat. Miről beszélünk? Néha elképzelem, ahogyan kétszáz év múlva majd konferenciákon szörnyűlködnek a tudósok napjaink elavult mezőgazdasági szemléletén…
