1. rész: Cukor és elhízás
Habár az elhízás nemcsak esztétikai probléma, nem szabad lebecsülnünk ezt az oldalát sem. Aki kövér, az gyakran nem talál magának párt. Biztosan mindenki ismer elmagányosodott, túlsúlyos embereket, akik szomorúságukban inkább megesznek még egy csokit vagy benyomnak egy flakon tejszínhabot, és pár percre úgy érzik, nyugodt az életük végre – annak ellenére is, hogy nem merészkedtek ki a strandra (amit most, ebben a tavaszi havazásban nehéz elképzelni, de aztán egyszer csak itt lesz a kánikula:) Persze, az elhízás közvetlen egészségügyi kockázatait sem szabad alábecsülni, hiszen Magyarországon hagyományosan a szív- és érrendszeri betegségek számítanak a vezető haláloknak.
Ha elmegyünk a természetbe, sosem találunk elhízott állatokat. Mikor életemben először jártam szegény, trópusi vidéken, ahol mindenki naponta fizikai munkát végzett, ám a fázás mint olyan szóba sem került, szintén nagyon ritkán találkoztam kövér élőlényekkel. Lényegében az elhízás a modern életet élő homo sapiensre és háziállataira korlátozódó probléma. Mai világunkban már nem hal meg, aki nem éri utol a szarvast, amelyre vadászik, és akkor sem hal meg, ha nem tud elfutni a tigris elől. Sokan már úgy is megélnek, ha szinte egész nap meg sem mozdulnak. Másfelől a modern élelmiszeripar újabb és újabb, táplálóbbnál táplálóbb kajákat kísérletezett ki nekünk, amelyre az evolúciónk az elmúlt száz-kétszáz évben még nem tudott volna reagálni. A finomított cukor ennek a reakcióképtelenségnek az egyik iskolapéldája.
Természetesen nemcsak a cukorfogyasztástól lehet hízni, de ezen a héten csak erre, „a fehér méregre” fogok koncentrálni.
2. rész Mi a cukor, és miért lehet káros?
A cukor tulajdonképpen gyűjtőfogalom, és a köznapi életben gyakran mást értenek alatta, mint egy tudományos értekezésben. Általában cukor alatt egy fehér vagy barna, apró kristályokból álló anyagot értünk, amely ún. szacharidokból áll. A legegyszerűbb cukrok a szőlőcukor (glükóz) és a gyümölcscukor (fruktóz). Ezek lényegében ugyanazokból az atomokból álló vegyületek, csak a molekuláik térbeli szerkezete különbözik. A többi cukorfajta (répcukor – szacharóz, tejcukor – laktóz, malátacukor – maltóz, keményítő stb.) már mind összetett cukor, amelyeket az egyik, a másik vagy mindkét alapcukor összeházasításaival kapunk. A cukor szervezetünk egyik építőköve, mivel akármit is eszünk, amely energiát tartalmaz, azt szervezetünk végül glükózzá alakítja, és ennek elégetésével (eloxidálásával) hoz létre energiát. (Részben ennek a folyamatnak, az ún. citromsav-ciklusnak a felfedezéséért kapott Szent-Györgyi Albert Nobel-díjat.)
Habár majdnem minden, amit megeszünk, tartalmaz valamennyi cukrot, a természetben nem nagyon találunk olyan ételeket, amelyekben a cukor koncentrált formában jelenne meg. Talán a méz az egyetlen igazi kivétel. Több millió éves evolúciónk során tehát nem tudott kiszelektálódni az az emberfajta, aki képes úgy megenni a finomított cukrokat, hogy az ne jelentene számára túlzott többletenergiát. Márpedig az a cukor, amely nem alakul közvetlenül energiává, tartalékká válik, vagyis zsírrá, szervezetünk így készül fel a rosszabb időkre. Csak hogy a rosszabb idők a világ civilizált sarkában nem jönnek, láthatólag nem fogy ki a házi krémes a sarki cukrászdából, a kenyér a boltból, a kóla büféből, így a szervezet fölöslegesen tartalékol. De mivel a szerveink tudatlanok, hiába mondjuk nekik, hogy inkább emésztetlenül ürítsék ki belőlünk azokat a cukrokat, nem engedelmeskednek nekünk.
A finomított cukor tehát főképp amiatt káros ránk nézve, mert olyan koncentrcióban tartalmaz energiát, amelyre az evolúciónk során az emberi szervezet nem tudott felkészülni. (Míg a cukorrépa csak kb. 20%-os cukortartalmú, addig a sima, bolti kristálycukor már legalább 95%-ban tartalmaz cukrot).
Tudományos sejtések és bizonyítékok egész sora utal arra, hogy a finomított cukor túlzott fogyasztása nemcsak az elhízás veszélye miatt kerülendő, hanem azért is, mert számos további betegség hátterében ez a jelenség bújhat meg, a legismertebb példa erre a cukorbetegség. Úgy tűnik, a túlzott cukorbevitel gátolja a fehérjék, a kalcium és sok más ásványi anyag felszívódását, valamint visszafogja jó néhány létfontosságú emésztőbaktérium szaporodását is. Persze, méregként tekinteni rá túlzás – akinek például olyan alacsony a vércukorszintje, hogy az ájulás fenyegeti, annak a számára szó szerint életmentő lehet pár kanál kristálycukor.
A jövő héten folytatom a cukortúrát. Megnézzük, van-e különbség cukor és cukor között, és utánajárok, milyen tapasztalatokat gyűjtöttem a cukorhelyettesítő anyagok fogyasztása közben.
Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is.
