A múlt héten arról írtam (http://egeszsegtrend.blog.hu/9999/12/31/elso_talalkozasom_a_roche-sal), hogyan találkoztam – a rákos megbetegedésem kapcsán – a Roche gyógyszervizsgálati programjával. Ott fejeztem be a történetet, hogy a nyugati orvoslás szemlélete szerint száz százalékos sikerrel zárult a kezelésem első fejezete, vagyis megállapították a teljes remissziót (a betegség komplett visszafejlődését).
Orvosaim azonban már a kezdet kezdetén felhívták a figyelmemet, hogy a teljes remisszió nem egyenlő a teljes gyógyulással. Habár – mondták – a limfóma „jól karbantartható, akár egy cukorbetegség”, nem tudják megígérni, hogy öt, nyolc, tíz év múlva nem újul ki – akkor aztán egy ilyen vagy ehhez hasonló módon újrakezelik és így tovább. Kiderült, hogy betegségemnek, a limfónák nincs tudományosan igazolt rizikófaktora – mint például a dohányzás a tüdőrák esetében, a húsevés a vastagbél- és prosztataráknál stb. –, viszont a civilizált világban egyre fiatalabbakat érint ez a hagyományosan inkább időskorban jelentkező betegség. Vagyis valamilyen módon – okoskodtam – köze lehet napjaink modern életstílusához.
Ám életvitelünk reménytelenül sokrétű, és egyszerűen az is lehet, hogy számos ok egyszerre okozza a rákot. Stressz,, rohanás, munka- és munkahelyutálat, rendezetlen lelki élet, terhelt társas kapcsolatok, rosszul működő párkapcsolat, illetve család, a kiteljesületlenség érzése, állandó frusztráció, egzisztenciális szorongás – ennyiben talán összefoglalhatók a modern életmód pszichikai problémái. Aztán jönnek a környezeti problémák: zaj, szennyezett levegő, víz, talaj – egy modern városlakó mindegyikből kap. Majd a mozgásszegény életmód, illetve a rosszul megválasztott mozgásformák következményei sorakoznak: itt pang, ott fáj, kövérek vagyunk, túl sok tévét nézünk. És végül a fogyasztás: ételeink, italaink,tisztítószereink, kozmetikumaink, élvezeti cikkeink.
Úgy gondoltam, az lesz a legjobb, ha a fentiek mindegyikén változtatok – s akkor talán elkerülhetem, hogy a limfómám az ígért 5–10 év múlva kiújuljon. Reménytelen vállalkozásnak hangzik? Rettenetesen nagy feladatról van szó, hiszen minden ilyen életterület számos, önmagában is fajsúlyos elemet foglal magában. Ha bárki hasonló életmódváltást fontolgatna, annak ugyanakkor azt üzenem, hogy a fokozatosság elvével és nagy-nagy türelemmel még egy ilyen radiális váltás is megvalósítható. Hadd hívjam fel azonban a figyelmet néhány tipikus akadályra.
Önmagunkkal foglalkozás. A legtöbb embernek ehhez sajnálatosan nincs türelme. Kultúránk és társadalmunk se támogatja ezt a hozzáállást, gyakran „köldöknézésnek”, „szellemi maszturbációnak” bélyegezve az attitűdöt. Ezen az előítéletem túl kell lépnünk. Másfelől nem tudunk önmagunkon változtatni, ha nem szeretjük és fogadjuk el magunkat a jelenlegi állapotunkban – és ebben a kijelentésben nincs ellentmondás: a jó szülő is elfogadja gyereke döntéseit, még akkor is, ha ő maga másképp képzelte el a jövőjét.
Átgondolatlanság, divatkövetés. Az aktuális médiatrendek és divatáramlatok nem sokat fognak rajtunk segíteni. A fogyókúráról, a különféle diétákról vagy éppen a sportokról azért írnak olyan sokat az interneten meg a magazinokban, mert azok egyszerű témának tűnnek. Nézzünk a táplálkozási szokások megváltoztatásának a témáját: Önmagában a váltani akarás helyes törekvés, , nagyon nem mindegy azonban, hogy milyen irányban, és hogy mit várunk tőle. Hovatovább kialakult már egy kultusz az ételek körül, mintha az egészséges ételek önmagukban gyógyítanának – pedig az életmódnak ezer további aspektusa van. Vizsgáljuk meg, milyen kialakult szokásaink vannak, és azokhoz képest változtassunk, a józan ész nevében, figyelemmel kísérve a tudomány fejlődését (a tudományét, nem pedig a magazinok wellness-rovataiét!). Én például sok húst ettem, bolti készételeket, gyorséttermi kajákat, miközben a legolcsóbb dolgokat vettem a közértben – ezekkel leálltam, s igyekszem csak biodolgokat vásárolni. De sok gyümölcsöt is ettem – amit csupán a váltás kedvéért persze nem hagytam abba. Életmódunk összes területének a változtatási irányait ugyanígy át kell gondolnunk.
Alibizés, esztétizálás. Ne feledjük, hogy mindezt az egészségünkért tesszük, nem a lelkiismeretünk megnyugtatásáért és nem azért, hogy szebbek legyünk. Nem érdemes az ilyesmit félszívvel csinálni s épp ezért könnyű elkezdeni egy félelmetes betegség árnyékában. Ha túlsúlyosak vagyunk, egészséges módszerrel kell lefogynunk, és nincs olyan egészségi probléma, hogy „van rajtam plusz két kiló” – az egy esztétikai probléma.
Erőlködés, túlzásokba esés. Ne higgyük, hogy mindez hamar fog menni, és azt se, hogy új életmódunkat könnyű lesz megtartani. Valószínűleg beletelik egy-két évbe, míg áttérünk, és aztán is lesznek komoly buktatók. Elképzelhető például, hogy nem találunk kielégítő munkát, elfogadható munkakörnyezetet, és kerülőúton – pszichikai terápiával, meditációs technikákkal – kell elérnünk a lelki békét. Ne feledjük, hogy nem véres szabályokat állítunk föl, hanem csak életmódot váltunk. Az Egyesült Államokban például már létezik az orthorexia nervosa, vagyis a kényszeres helyesen evés diagnózisa, amit azok az egészségtudatosság-őrültek kapnak meg, akik csak ellenőrzött ökológiai gazdálkodásból származó ételeket hajlandók elfogyasztani, és ha ilyet nem találnak, akkor éheznek – ezért általában nem esznek nyilvános helyen, nem járnak vendégségbe stb. Az ilyen jellegű túlzásoknak sincs semmi értelmük. Ha van egy biztos, egészséges életmódunk, IDŐNKÉNT az egészségtelenségnek is bele kell férnie.
Hogy egy ilyen váltás aztán hatékonynak bizonyul-e, az, persze, így is kérdéses. Garanciát senki sem tud rá adni, hiszen annyi mindent nem tudunk még a szervezetünk, lényegében önmagunk működéséről. Annyit mindenképpen elérünk vele, hogy úgy érezhetjük, ami tőlünk telik, azt megtettük – és valódi, tudományos kutatások biznyítják, hogy a jó érzés a sejtek szintjén is pozitív hatású.
