A múlt héten kis betekintést kaptunk az azték és inka civilizáció sebészeti gyakorlatába, ezen a héten pedig az általuk használt néhány gyógyhatású szerrel ismerkedünk meg. Montezuma, az utolsó azték uralkodó birodalmában már igen szervezett volt például a gyógynövénytermesztés, külön királyi kerteket tartottak fenn, s innen látták el az ország többi részét is különféle szerekkel.
A gyógyhatású szerek közé nemcsak azok az anyagok tartoztak, amelyeket ma annak tartanánk, hanem például az elrévülést, a túlvilággal való kapcsolattartás szolgáló hallucinogén anyagok is. Egyes kaktuszfélék ugyanis meszkalint, egyes gombák pszilocibint, a csattanó maszlag – amely nálunk is bőven terem – pszilocint tartalmaz. Ezeket többnyire szárítva, illetve főzetben fogyasztották. Észak-Amerika – épp manapság kihaló – sámánisztikus kultúrájában ezeknek a szereknek a használata egészen a 20. századig folytatódott – a témában Carlos Castañeda írt szép, nagy hatású könyveket Don Juanról, az indián varázslóról.
A pejotl nevu kaktusz fontos meszkalinforras - Wikimedia Commons
Az aztékok többféle gyógyhatású szert ismertek hasmenés ellen, biokémiai úton elő tudtak idézni abortuszt, és számos bőrbetegséget sikeresen gyógyítottak. Általában azokat a gyógyhatású szereket részesítették előnyben, amelyek „tisztulást” okoztak – pl. hányást, izzadást –, mivel úgy gondolták, ezekkel elűzhetik a testet megszálló gonosz szellemeket.
Az inkák már a konkvisztádorok előtti időkben fakéregből nyert kininnel kezelték a maláriás lázat – lényegében a 20. századig nem is nagyon sikerült az orvostudománynak előrébb lépnie e kérdésben. Érdekesség, hogy a 18. szazadban Samuel Hahnemann is a kinin hatásmechanizmusára építve dolgozta ki a homeopátia – manapság újra erősen vitatott – elméletét, a szer ugyanis úgy kezeli a betegséget, hogy először kis mértékben fokozza annak tüneteit, védekezésre késztetve a szervezetet.
Az Andok lejtőin megtelepedett inkák is rágták már a kokalevelet. A kokaintartalmú növény egyszerre stimuláló és nyugtató hatású. Bolíviában, Peruban a mai napig megmaradt ez a szokás – a több ezer méter magasságban, alacsony légnyomási viszonyok között élő indiánok többek között ezzel a módszerrel győzik le az oxigénszegénység miatt beálló fáradékonyságot. Az inkák ezeken kívül ismerték a manapság kanalas orvosság formájában kapható ipekakuánát, az atropint, a kurárét, a teofilint és sok további gyógyhatású szert, amelyek a mai napig a használt gyógyszereink közé tartoznak.
Kokakcserje - Wikimedia Commons
