Egészség. Trend?

Ahogyan azt a múlt héten is említettem, a hagyományos indai gyógyászat főként növényeket használ gyógyszerei alapanyagaként. Hasonlóan a kínai megközelítéshez, a gyógyhatású növények keverékét szokták gyógyszerként felhasználni. Most egy pár olyan nagyon fontos gyógynövényt veszek sorra, amelyet nagy becsben tartanak.

Nemcsak a kínai, hanem az indiai kultúrának is megvan a maga sajátos, ma is széles körben használatos gyógyítási módszertana, amelynek kezdetei az ókorig, egészen pontosan kb. i. sz. kezdetéig nyúlnak vissza. Az első, gyógyítással foglalkozó, ájurvédikus szövegek a Védákhoz, a hinduk ősi, szent könyvéhez kapcsolt függelékként jelentek meg, s akárcsak a Védák maguk, ezek is verses formában dolgozzák fel az orvoslás kérdéseit a diagnózis felállításától a betegségek okain keresztül a hatásos kezelésekig. Az ájurvédikus iratok Semmelweishez képest mindenképp igen korán, már az i. sz. első századokban felfedezték és előírták a higiéniát, amelynek lényege a rendszeres fürdést, valamint a fogak, a bőr és a szem ápolása.

Első találkozásom az akupunktúrával egy holland tévéreklámhoz kötődik: a kínai gyógyító az európai pácienst tetőtől talpig teleszurkálja tűvel, majd váratlanul óriási tűz üt ki, és mire a beteg az ágyról felkászálódik, már mindenki eltűnt az épületből; az ablakig kénytelen hátrálni a nagy tűz elől, s alant, öt emelet mélységben a tűzoltók kifeszítenek neki egy ponyvát, és javában biztatják, hogy ugorjon. A páciens kétségbeesik, majd megjelenik a reklám üzenete: bármi megtörténhet. Amikor – ezek után – először jártam akupunktőrnél, arra számítottam, hogy úgy ki leszek díszítve tűkkel, mint egy sündisznó, s meglepődve kellett tapasztalnom, hogy mindössze csak tizenpárat szúrt belém az orvos.

A kínai hagyomány úgy tartja, hogy Sénóng (’Isteni Gazda’), az i. e. 2800 körül élt mitikus orvos volt az, aki először rendszerezte a gyógyhatású, ill. mérgező növényeket, állati és emberi részeket, valamint ásványokat. Összesen 365 féle gyökér, fű, szőr, kő stb. leírását hagyta ránk a Gyógyító anyagok c. művében, amelyet a mai történészek jóval későbbre, az i. e. 1. századra datálnak.

Az ókor folyamán minden fontosabb civilizáció hozzátett valamit az orvostudomány fejlődéséhez. A 21. századból visszanézve hajlamosak vagyunk úgy látni, hogy ezek a tudások ráépültek egymásra, és ez az építkezés egyet jelent az orvostudomány fejlődésével. Tipikus európai vagy – tágabban fogalmazva – nyugati tévedés lenne ez a feltételezés. Szeretjük ugyanis elfelejteni, hogy jelen világunknak minimum a fele egészen másképp gondolkodik a gyógyítás alapkérdéseiről, mint ahogyan az Budapesten, Houstonban vagy épp Canberrában szokás – és amíg valaki elő nem áll a „mindent gyógyító elixír” receptjével, addig nehéz bebizonyítani, melyik tudás- és/vagy hitrendszernek van nagyobb igaza.

A mákgubó, a mák termése, azaz a mákszemek, illetve a növényből készülő ópium sok ezer év óta közeli barátja, illetve ellensége is az emberiségnek. A legrettegettebb kábítószerek közé tartozó heroint ugyanúgy mákból készítik, mint azokat az erős fájdalomcsillapítókat, amelyek világszerte százmilliók életét vagy épp haldoklását teszik kényelmesebbé vagy legalább elviselhetőbbé.

A kutatók általában egyetértenek abban, hogy az ősemberek életmódját az ún. természeti népek vizsgálatával is megismerhetjük. Ma már igen ritka az olyan népcsoport, amely a civilizációval nem került kapcsolatba (sőt egyesek szerint ilyesmi már nem is létezik), de pár évtizeddel ezelőtt még mindenképp létezett ez a jelenség, főként az Amazonas vidékén, Ausztrália belső területein, illetve Pápua Új-Guineában. Dél-amerikai és ausztrál törzsek vizsgálata azt igazolta, hogy számos gyógyhatású növényt ismerhettek már a kőkorban is (cinchona, eukaliptusz, sarsaparilla, dohány, akácia, copaiba, guajak, jalap és a podofilin). Mindamellett nyilvánvalónak látszik az is, hogy a kora ókor ázsiai, illetve amerikai civilizáció már kész tudással rendelkeztek szám, pszichoaktív szer felhasználásáról is a gyógyítás során – így ismerték ópium- és kannabiszszármazékokat, valamint kokalevelet is (a kokainfinomítás már újkori jelenség).

Modern világunkban természetes, hogy szinte minden bajra létezik orvosság. Csak az EgészségTRENDet támogató Roche önmagában sok tucat gyógyszert gyárt annak ellenére, hogy a fő profilját egyre inkább a biotechnológia (például diagnosztikus eszközök fejlesztése) teszi ki. Ha gyógyszert akarunk beszerezni, manapság a patikát vesszük célba – régen pedig inkább a természetet kutattuk e célból. 

Talán vannak, akik túlzásnak találják, hogy már a házi kedvencek egészséges életmódja is téma lehet, azonban az az igazság, hogy – az emberi beavatkozásnak köszönhetően – számos háziállat életmódja köszönő viszonyban sincs azzal, mint amihez természetes körülmények között kellene tapasztalnia.

Az elmúlt hetekben kis áttekintést kaphattunk arról, hogyan segítenek minket egészségesebb élethez az állatok (http://egeszsegtrend.blog.hu/2013/08/16/terapias_allatok és http://egeszsegtrend.blog.hu/2013/08/09/az_allatok_es_az_emberi_egeszseg). Úgy gondolom, az a fair, ha a nekünk segítő állatokon – ha szükség van rá – mi is segíteni tudunk.