Egészség. Trend?

Pár évvel ezelőtt megbeszélést tartottunk munkatársaimmal a tárgyalóban. Meleg volt, mindenki előtt ásványvizes poharak hevertek. Egyszer csak az egyik, már nem annyira fiatal, de kifejezetten jó karban lévő kolléganőm – akit simulékony modora és komoly cselszövései miatt a háta mögött csak „mosolygó gyilkosnak” neveztek – elővett egy nejlonzacskót, amelyből a nála lévő kiskanállal kihalászott valami barnászöldes, növényi eredetűnek látszó port, beleöntötte a vizébe, hosszasan kavargatta az egyébként láthatólag nem oldódó töreket, és hirtelen felhajtotta az egészet. Ez volt az első találkozásom a lúgosítással.

1. rész: Étel és európai történelem

A novembertől márciusig (néha áprilisig) tartó időszak két kihívással szembesíti a szervezetünket Magyarországon. Egyfelől a növénytermesztés ilyenkor leáll, vagyis friss zöldséghez és gyümölcshöz nehéz hozzájutni – ha csak nem vásárolunk távoli országokból érkező importárut. Másfelől a hideg és a sötétség számtalan trükkös módon tud megkínozni minket, s ezeknek gyakran vannak táplálkozási és/vagy élettani következményei.

De vajon tényleg más tápanyagokra van szükségünk télen, mint nyáron? Természetesen nem. A hőmérséklet, a világítás és pár egyéb környezeti tényező megváltozása még nem változtatja meg alapvetően szervezetünk igényeit. Nem más tápanyagokra van szükségünk, hanem bizonyosakból többre, másokból pedig talán kevesebbre.

Miből van szükségünk többre? Energiára és vitaminokra. Ebben a blogposztban az energiára koncentrálunk.

Melegvérő állatok vagyunk, ezért a táplálékunkból szerzett energiaforrások elégetésével jutunk több hőhöz. Szervezetünk több alapanyagfajtából tud energiát előállítani: szénhidrátból, zsírokból, fehérjékből. Nem mindegy azonban, hogy miből.

A görög és a római hagyomány a megművelt, az emberi beavatkozás nyomát magán viselő, vagyis mesterséges rend szerint változó környezetet tartotta az igazi értéknek. A civilizáció alapvetően összekapcsolódott számukra a termelő földműveléssel: a gabonán, szőlőn, zöldségeken és gyümölcs- vagy olajfákon alapuló gazdálkodással. A juhot is főképp tejéért és gyapjáért becsülték, a hús másodlagos élelem volt. A germán népek térhódítása megváltoztatta ezt az értékrendet: mivel vadászó, halászó, erdei állattenyésztő gazdálkodást folytattak, számukra a hús volt a fő étel. Jó példa, hogy angol német, frank és észak-itáliai területeken a 7. századtól kezdődően az erdők területét a benne található fák termése (tölgymakk vagy bükkmakk) és az azon vélhetően felhizlalható sertések száma alapján adták meg. A Kárpát-medencébe áramló magyarok állattenyésztési szokásai ezzel a germán attitűddel abszolút kompatbilisek voltak.

Valószínűleg a hús ilyen jellegű kulturális felértékelődésének a hagyománya eredményezi azt, hogy nagyon sok mai étkezési kultúrában állati fehérjét, azaz húst fogyasztunk akkor is, amikor a szénhidrát is „megtenné”. Például egy átlag amerikai 113 kg húst eszik egy évben, ami kb. 31 dekányi adagot jelent minden egyes nap – újszülőttől aggastyánig. De egy átlag magyar is megeszik 70 kilót egy évben. Különösen vidéken tapasztaltam, hogy a tél a sok húsevés időszaka, ilyenkor vannak a disznóvágások is – az emberek úgy érzik, sok energiára van szükségük, a hús pedig az ételek képzeletbeli ranglétráján az elnök-vezérigazgatói szerepet tölti be.

Szervezetünk ugyanakkor a lehető legegyszerűbben szénhidrátokból – pl. gabonából, cukorból, keményítőből – állít elő energiát. Egy felnőtt embernek átlagban csak kb 40–60 gramm fehérjére van szüksége, márpedig fehérje majdnem minden ételünkben van. 10 dkg fehér kenyérben 10 gramm fehérje van, de ugyanannyi földimogyoróban például már majdnem 27! Most gondoljuk át, hogy mit eszünk nap mint nap, és tíz dekánként nyugodtan szorozzuk be legalább 5–10 gramm fehérjével! Azt fogjuk találni, hogy hús nélkül is tudjuk fedezni a fehérjeszükségletünket. Mivel sokféle animosavra, azaz fehérjére van szükségünk, a hús csak arra jó eszköz, hogy ezt a diverzitásigényt egyszerre elégítsük ki.

A belekben pangó, fehérjedús ételt a baktériumok tovább bontják, s a folyamat végén a szervezet azokat a fehérjéket, amelyekre épp nincs szüksége, energiaraktárrá, azaz zsírrá alakítja. A bontás során a belekben alacsony molekulatömegű aminok szabadulnak fel, amelyek mérgezőek, és jó táptalajt nyújtanak egyes káros baktériumok szaporodásához. Ezt főként a rossz emésztéskor érezzük. A túlzott fehérjefogyasztás másik következménye lehet a húgysav túltengése a szervezetben. A húgysav – némileg félrevezető nevével ellentétben – főként a hússzövet sejtmagjainak a földolgozásakor keletkezik, és megterheli a vesét és a májat. „Normál” esetben ennek nincs következménye, ám eleve legyengült szervezet, illetve lappangó veseelégtelenség esetén komoly problémát okozhat. A gyenge vese miatt a szervezetben fölhalmazódhat a húgysav, lerakódva az ízületekben. A kristályok gyulladásos reakciót váltanak ki – ez a köszvény, amely Mátyás király halálát is okozta, ha hihetünk a krónikáknak.

A túlzott fehérjefogyasztás további következményei lehetnek még:

– dehidráció, fáradékonyság, ingerlékenység,

– a B6-vitaminszükséglet megnövekedése,

– elhízáshoz vezethet,

– vörös húsok esetén emelheti a koleszterinszintet, amely szív- és érrendszeri problémákat okozhat.

Az aránytalanul sok fehérje fogyasztása csökkenti a kalcium, a réz és a cink felszívódását, különösen akkor, ha táplálékunk kevés élelmi rostot tartalmaz.

Nagyon sok embert személyesen is ismerek, aki a téli időszakban, mondjuk, kolbászt reggelizik, tölött káposztát ebédel, este pedig még benyom egy kocsonyát. Ők a fehérjetúlfogyasztás elsődleges kockázati csoportját alkotják. A „hagyományosan magyar” étkezés követőin túl azonban további emberek is veszélyeztetettek – évszaktól függetlenül. Napjainkban, különösen mióta megfigyelték, hogy a húsok és nagy szénhidráttartalmú ételek közös fogyasztása növeli a hízás esélyét, megszaporodtak a fehérjeközpontú diéták. Aztán sok fiatal szeretne gyorsan izmot növeszteni, és ennek érdekében óriási mennyiségű fehérjét is bevisznek a szervezetükbe – nem ritka, hogy testsúlykilogrammonként akár 3–5 grammot –, pedig ennyi fehérje felszívódását már csak gyógyszerabúzussal, pl. inzulinnal lehet elérni. Végül pedig még itt van paleolit diéta is, ami kábé eltanácsol mindenkit a magas szénhidráttartalmú ételektől, helyettük a húst propagálva.

Az én tanácsom ezek után egyszerűen kitalálható: a hideg időszak beköszöntével ne a fehérje-, hanem az alapvető szénhidrátfogyasztásunkat növeljük, ha több ételre vágyunk. (Ha nem vágyunk többre, akkor meg minek, ugye?) Vagyis együnk gabonát, krumplit, tésztát, olajos magvakat – de ez a táblázat részletesen eligazít minket: http://www.hazipatika.com/taplalkozas/tapanyag_tablazat . Jó étvágyat!

Két hete egy kis vita alakult ki az EgészségTREND Facebook-oldalán a bioélelmiszerek magasabb egészségügyi értékével kapcsolatban. A hozzászóló szerint „pont nemrég volt egy kutatás, amiből kiderült, hogy jóformán semmi minőségi különbség nincs a bio- és nembiotermények között, legalábbis olyan különbség, aminek élettani hatása kimutatható lenne.”

Mi az igazság?

Az ominózus kutatást a nagynevű, kaliforniai Stanford Egyetem szakértői jegyzik. Nem eredeti kutatást végeztek, hanem négy évtized kutatási eredményeit vetették össze, és ezekből vonták le következtetéseiket. A vizsgálatba bevont kutatások mind bioélelmiszereket  és nembio-élelmiszereket hasonlítottak össze. A kutatók három kérdésre keresték a választ:

– Több, egészségileg fontos tápanyagot tartalmaztak-e a – nevezzük röviden így: – biokaják, mint nembio társaik?

– Több, az egészségre káros baktériumot tartalmaztak-e a nembiokaják?

– Több növényvédőszer-, műtrágya-, hormon- vagy gyógyszermaradványt tartalmaztak-e a nembiokaják?

Összesen 237 összehasonlító kutatás erdményeinek összehasonlítása után a következő válaszokat fogalmazták meg:

– Statisztikailag kimutathatatlannak vélték a tápanyag-különbséget a bio- és a nembiokaják között – kivéve pár jelentős különbséget. Eszerint: a biotej relevánsan több, az emberi szervezet számára fontos omega-3 zsírsavat tartalmazott; a biotermékek általában több, a rák megelőzésében fontosnak tartott fenolszármazékot tartalmaztak (habár ezt az állítást statisztikai értelmezési problémák miatt még nem vehetjük készpénznek); valamint a biotermékekben több foszfort találták, ám mivel nagyon sok élelmiszerünk bőséges foszforforrás is egyben, ez nem különösebb érv a biokaják mellett.

– Bizonyos nembiokaják határozottan több, antibiotikumoknak ellenálló káros baktériumot tartalmaztak, ilyen volt például a csirkehús, amelyben azonban a sütés-főzés során amúgy is megsemmisülnek ezek a kórokozók. Fontos, releváns különbséget azonban e téren nem találtak.

– A nembiokajákban határozottan több növényvédőszer-, műtrágya-, hormon-, illetve gyógyszermaradványt találtak, mint a biókban, ám ezek általában nem haladták meg az egészségügyi határértéket.

A világsajtót bejárt kutatás óriási visszhangot kapott – főként mivel nagyon sok vizsgálat adatait összesítette. Számos biotermesztést vizsgáló tanulmányt hoztak fel ellenpéldaként, amelyek épp ellenkező következtetésre jutottak a biokaják egészségestápanyag-tartalmával kapcsolatban. Jómagam két angol nyelvű gyűjtőoldalon kezdtem tudakozódni: a www.organicag.org és a www.organicfqhresearch.org oldalakon. Egyenként kezdtem átnézni azon kutatások következtetéseit, amelyek a tápanyagtartalomra koncentráltak. Hol a biokaják oldalára billent a mérleg, hol meg döntetlen volt… Sehol nem írták, hogy a biokaja egészségtelenebb lenne a nem biónál – ezt kijelenthetem.

Több tudományos fórumot átbogarászva végül úgy tűnik nekem, hogy a tudományos közvélemény nagy része azon az állásponton van, hogy az említett 237 darab kutatás még nem képez szignifikáns alapot, hogy a biokajákról általában mondani lehessen valamit, hiszen a csirkehús meg a földieper csak nagyon messziről nézve tartozik egy kategóriába, márpedig itt zöldségek, gyümölcsök, állati eredetű termékek, húsok válogatás nélkül szerepeltek. Ráadásul a vizsgálat szinte kizárólag észak-amerikai eredményeket vett szemügyre, a biokaja-minősítési kritériumok pedig részben különböznek az Európai Unióban.

Sokkal fontosabb szempont azonban a biokaják zéró vagy nagyon alacsony növényvédőszer-, műtrágya-, hormon-, illetve gyógyszermaradvány-tartalma. (Nagyon érdekes, hogy még biokaják is tartalmazhatnak ilyen anyagokat, amelynek számtalan oka lehet. Ha például egy biogazdaságban a tehén megbetegszik, nem fogják hagyni elhullani, gyógyszerrel meggyógyítják – ez lehet később gyógyszermaradvány-forrás. Aztán a szél vagy a vízfolyások más földekről áthozhatnak szennyező anyagokat. És így tovább.) Márpedig a fogyasztói kutatások szerint a legtöbb ember leginkább ezért, vagyis a vegyszermentességért vásárol bioélelmeket.

Tavaly például három észak-amerikai tanulmány is megjelent – a Columbia és a Berkeley Egyetem, valamint a Mount Sinai Kórház kutatóinak a tollából (azaz nyiván inkább billentyűzetéből) –, amelyek olyan terhes nők és gyermekeik követéses vizsgálatáról számoltak be, akik valamilyen oknál fogva az átlagnál nagyobb növényvédőszer-mennyiségnek tették ki a szervezetüket. Az időközben iskolás korúvá vált gyermekek szignifikánsan alacsonyabb intellgenciahányadossal rendelkeztek kortársaiknál. Természetesen ez nem bizonyítja, hogy a nembioélelmek károsítanák a magzatot. Ám az egészségügyi határérték meghatározásának trükkös kérdése itt is felmerül – erről már hosszan értekeztem egy korábbi posztomban [link!] is.

Az élelmi kemikáliák világa mindössze 100–150 éve létezik, a kutatások csak a második világháború után indultak – nehéz így releváns következtetéseket levonni. Rendszeresen tiltanak be újabb és újabb növényvédőszereket az EU-ban, illetve Magyarországon. Ezek szerint amíg a jogszabály engedte, addig azok a szerek egészségesek voltak, iksz év január 1-jétől meg már nem azok? :D Inkább csak a természetvédők mesélnek a ma már tilos DDT nevű szerről, amely a vándorsólymot kipusztította hazánkban (a szer betiltása után pár évtizeddel azonban újra fészkel nálunk e szép ragadozó madár). De minden 30–40 feletti magyar ismeri az azbeszt történetét, amelyet számtalan otthonba építettek a szocializmus évtizedei alatt, míg ki nem derült a rákkeltő hatása.

Szerintem ebben a viszonylagos információhiányban az egészségtudatosan élni próbáló embernek legalábbis törekednie kell a kemikáliamentes élelmiszer megszerzésére. Lehet, hogy X, Y vagy Z anyag egyáltalán nem káros, de mi van, ha ZS-ről még egyszerűen csak nem tudunk eleget?

A nyáron volt szerencsém ellátogatni egy magyarországi biogazdaságba. Igen szerencsés, tehetős, viszonylag fiatal emberek működtetik, akik a máshol megszerzett vagyonukat fektették pár száz hektárba, gépekbe, állatokba, vetőmagba. Nagyon jó volt látni, ahogyan az állatokkal bántak. A borjú féléves koráig vagy még tovább az anyjával maradhat, a teheneket, kecskéket nem kényszerítették még több tej adására, így elkerültek egy csomó betegséget és gyógyszert is, a tehenek pedig nem strapálódtak le idő előtt – ellentétben a „sima” tejgazdaságok állataival, akik sokat szenvednek, betegeskednek, és ha leesik a tejhozamuk, már mehetnek is vágóhídra. Azt kérdeztem magamtól, ha ez nyereséges tud lenni (mert az), akkor miért kell tehéngyárakat építeni? Tudom, persze, hogy idealista vagyok, hiszen a modern ökonómia alapja a folyamatos nyereségemelkedés, de akkor arra gondoltam: ha és amikor megengedhetem magamnak, inkább az ilyen aranyostehén-projektekből eszem és iszom – ezek az emberek meg jól megélnek majd belőlem és a hozzám hasonlókból, és nem bánják, ha nem emelkedik a nyereségük évente.

Ami a bionövény-termesztést illeti, arról a fejlett világban már nincs vita, hogy ugyanolyan hozamok érhetők el vele, mint a „normál” gazdalkodással, ha a vetésforgó módszereit hozzáértően használják, illetve nem akarnak olyat termeszteni az adott területen, amire az adottságainál fogva nem alkalmas. Nyilván vannak olyan vegyszerek, amelyeket még nem mindig lehet megspórolni. Ám az ökológiai ár gyakran magas, a kimerült földektől a vízszennyezésen át a vadvilág fölösleges pusztításáig, ezért ami vegyszertől megkímélhetjük a szervezetünket, attól miért ne szabadítanánk meg? Tudom, a biokaják többe kerülnek „normál” társaiknál, a józan ész szabályai szerint azonban nyilván mindenki el tudja dönteni, mennyit tud egy ilyen bioprojektbe invesztálni.

Ahogy egyre jobban átgondolom, úgy tűnik egyre furcsábbnak ez a bio–nem bio kérdés. Az egész vegyszeres mezőgazdaság igen fiatal dolog. Magyarországon az 1920-as években épült az első műtrágyagyár, és az ország relatív elmaradottsága miatt csak későn kezdett igazán tért hódítani a vegyszeres növényvédelem vagy a valódi nagyüzemi állattartás. A világháború előtt hazánkban jó eséllyel még sok minden bio volt. Ma már nagyságrendekkel többet tudunk a mikrobiológia világáról, és azt kérdezzük, jobb-e a bio?!

A fejlett világban, melynek perifériáján egyelőre még mi is ott vagyunk, már rég nincsenek éhínségek, a maradékot mégsem adjuk ingyen az éhezőknek, csak ha nagy baj van. Hiába vagyunk egyre többen a Földön, nincs szükség további terméshozam-növelésre (amelyhez a számos vegyszer eredetileg kellett), még a legnépesebb országok, mint India vagy Kína, is el tudják látni magukat. Miről beszélünk? Néha elképzelem, ahogyan kétszáz év múlva majd konferenciákon szörnyűlködnek a tudósok napjaink elavult mezőgazdasági szemléletén…

Rögtön egy bocsánatkéréssel kell kezdenem. A múltkori posztomat azzal a kijelentéssel fejeztem be, hogy „aki kizárólag ökológiai gazdálkodásból származó dolgokat eszik, mérsékelt vagy nulla húsfogyasztással, nem szed semmilyen gyógyszert, nem iszik alkoholt, nem dohányzik, eleget mozog”, az maga a képzeletbeli ember, és nincs szüksége méregtelenítésre. Több ismerősöm jelezte, hogy ehhez a képzeletbeli emberfajtához tartozik. Ők ne is olvassanak tovább – a méregtelenítés módszereiről nekik nem is kell tudniuk:)

Mielőtt bármiféle kúrának nekilátunk, nem árt tisztázni, hogy a méregtelenítésnek kevés értelme van, ha aztán újra ugyanazt a kevéssé egészséges étkezést, életmódot folytatjuk, vagyis például esszük tovább a finomított élelmiszereket, a túlzott húsfogyasztással arra kényszerítjük a szervezetet, hogy fehérjéből állítson elő szénhidrátot, alkoholizálunk, esetleg rendszeresen agyonkávézzuk magunkat. A legtöbb káros anyagot ugyanis így is, úgy is eltávolítják az ezért felelős szerveink, vagyis a máj és a vesék (már ameddig jól működnek), a legfőbb célunk a méregtelenítéssel azonban ezek kímélete kellene, hogy legyen. Az emberélet perspektívájában aligha ér bármit évi két-három hét böjtölés, ha a több héten mérgezzük magunkat.

Csak akkor tartsunk méregtelenítő kúrákat, ha teljesen egészségesnek érezzük magunkat. Krónikus betegségben szenvedőknek elengedhetetlen az orvosi konzultáció, bizonyos vizsgálatok elvégzése. Nem javasolt a komoly böjt például tartós gyógyszerszedés esetén, veseelégtelenségben, vérképzőszervi betegségekben, tuberkulózisban, pajzsmirigy-túlműködés, terhesség és szoptatás alatt. Ha túl soványak vagyunk, akkor se álljunk neki böjtölni. Amennyiben elkezdjük magunkat rosszul érezni a méregtelenítés során, akkor hagyjuk abba. Az egyik barátom például két hét tiszta léböjtkúra után értetlenkedett, hogy minden ok nélkül 39–40 fokos láza lett – mikor megemlítettem, hogy talán túl radikálisra sikerült a méregtelenítés, nem akarta elhinni, hogy ez „a tiszta egészség” kárt okozhat. Pedig tudomásul kell vennünk, hogy a komolyabb kúrák ideiglenesen legyengítik a szervezetet, és a létező vagy lappangó betegségek ilyenkor nagy erővel törhetnek elő a szervezetünkből.

A méregtelenítés nem fogyókúra, és ne is használjuk arra. Igaz ugyan, hogy egy-egy radikálisabb böjt után komoly súlycsökkenést tapasztalhatunk, ám ez főként a folyadékveszteségből ered, amit a szervezet hamar pótol. A hirtelen fogyás úgysem tartós ilyenkor, elvégre nem élhetünk csak káposztán egész életünkben.

A legtöbb méregtelenítő böjt lényege, hogy kizárólag „tiszta” – például ellenőrzött, vegyszermentes gazdálkodásból származó – élelmiszereket veszünk magunkhoz. A legszigorúbb méregtelenítés során ez kizárólag nyers zöldség és gyümölcs. Ezt van, aki olyan komolyan veszi, hogy csak ezek rostos levét issza – lényegében azonban nincs különbség, s ha rágcsálunk, könnyebben érezhetjük úgy, hogy valami tartalmasat eszünk. Léformában ugyanakkor sokkal több zöldséget, gyümöcsöt tudunk magunkhoz venni. A mennyiséget nem érdemes korlátoznunk, vagyis annyi nyers, vegán dolgot fogyaszthatunk, amennyi csak belénk fér. A kevésbé radikális kúrák során „egészséges” gabonatermékek is fogyaszthatóak, pl. teljes kiőrlésű kenyér vagy zabpehely. Olaj, só, kávé, fekete tea, alkohol, dohányzás tilos – és fölösleges.

A fokozott folyadékbevitel – akár napi 2,5–3 liter – ilyenkor nagyon fontos. Alacsony ásványianyag-tartalmú vizeket igyunk (vagyis kb. 500 mg/liter legyen az összes oldott ásványianyag-tartalom), gyógyteákat, gyümölcs- és zöldséglevelet. A sárgarépa és a fejes káposzta elősegíti a gyomor és a belek működését, a cékla serkenti a májműködést, a zeller pedig a kiválasztást (vagyis a veseműködést). A patikákban kaphatóak ún. salaktalanító gyógyteakeverékek, amelyek tovább fokozhatják a fenti hatásokat. Szervezetünk a bőrünkön keresztül is méregtelenít, ezért ebben az időszakban naponta többször is zuhanyozhatunk, kímélő, kizárólag növényi alapú tusfürdőkkel. A fürdés után azonban ne kenjünk magunkra, mondjuk, ásványiolaj-alapú krémeket, testápolókat, mert így nincs sok értelme a méregtelenítésnek. A verejtékezés is fontos, ami testmozgás, esetleg szaunázás nélkül valószínűleg nem fog menni az őszi-téli időszakban.

Fokozatosan térjünk át a teljes böjtre, vagyis először csak bizonyos étkezéseket helyettesítsünk nyers zöldséggel, gyümölccsel, és 2–3 nap alatt érjük el a legszigorúbb étrendet. A modern dietetikusok véleménye szerint radikális böjtben nem szabad 3 napnál többet eltöltenünk – sok alternatív gyógyász azonban akár 2–3 hetet is előír. Nem állítom, hogy az igazság valahol középen van. Ha sosem csináltunk még ilyen méregtelenítő kúrát, akkor érdemes a háromnapos határt betartanunk – ha minden rendben volt, legközelebb majd kitolhatjuk egy-két további nappal és így tovább. Különösen igaz ez. ha közben dolgozni járunk – energiahiányos szédelgésben nehéz hetekig teljesíteni a munkahelyünkön. A nyers, vegán étrend napjai után ugyanolyan fokozatossággal, 2–3 nap alatt térjünk át normális étkezésre.

Az internet tele van méregtelenítő receptekkel, és néha elkeseredett viták dúlnak bizonyos állítások igazságtartalma körül. Ha azonban használjuk a józan eszünket, és nem hiszünk el bemondásra bármilyen állítást, akkor a hülyeségeket jó eséllyel elkerüljük, és tényleg egészségesebb állapotban folytathatjuk az életünket a méregtelenítés után. Ha hajmeresztő kijelentésekkel szembesülünk, nem árt utánanézni azok igazságtartalmának – mit szól ehhez a nyugati dietetikus? mit ír erről a Wikipédia? más alternatív gyógyászati megközelítések is így vélekednek? Ha zavaros az összkép, jobb, ha szkpetikusak maradunk, hiszen a saját egészségünkről van szó.

A méregtelenítés ősszel és tavasszal divatos fogalommá válik – ám, mint minden divat, elég tisztázatlan jelentésű.

A böjt fogalma és célja a civilizációnkkal szinte egyidősnek látszik, ám a kezdetekkkor aligha támaszthatták alá a jelentőségét komoly tudományos megfigyelések, inkább intuitív alapokon nyugodhatott a kifejlesztése. Én például húsevőként már kipróbáltam a vegetáriánus étrendet, és – másokkal összhangban – úgy éreztem, mintha sokkal könnyebbé váltam volna; légiessé váltak a lépteim, kicsit megszűnt a gravitáció. Feltételezem (persze, ez puszta fantázia), hogy hasonló tapasztalatok alakították ki az első böjtöket civilizációnk hajnalán.

Az elmúlt egy-kétszáz év történései azonban komolyan megváltoztatták a méregtelenítésről vallott felfogásunkat. A nagyüzemi élelmiszeripar vegyszerei, gyógyszerei, illetve a természetben elő nem forduló élelmiszerei új dimenziókat kölcsönöznek a böjtjeinknek. Ráadásul a méregtelenítést fölfedezte a szépségipar is, sokan ma már a csodás bőrért vagy pár kiló leadásáért is nekiállnak böjtölni.

Nézzük először az élelmiszeripar (és a kozmetikaipar) hozadékát. Számos földogozott termék tartalmaz kémiai maradványanyagokat. Minden ország, illetve az EU is számos, nagy minősítő intézetet tart fönn, amelyek meghatározzák ezek egészségi határértékeit, amelyeket az eddigi tapasztalataikra, tudományos kutatásokra alapoznak. Például a nálunk legnépszerűbb, finomított napraforgóolaj gyártása során hexánt (egy ásványi olaj alapú szénhidrogént) használnak, amely nagyobb mennyiségben fogyasztva komoly idegrendszer-károsító hatással jár.

A Magyar élelmiszerkönyv című jogszabály szerint maximum 1 mg-ot tartalmazhat kilogrammonként az így készült étolaj. Nekem az a bajom az ilyen határértékekkel, hogy a modern élelmiszeriparral kapcsolatos kutatások csak az 1950-es évek óta léteznek egyáltalán, vagyis lényegében nincs tudásunk arról, hogy az emberélet egészét nézve hogyan hatnak ránk ezek a szerek. És akkor a növényvédőszerek, műtrágyák maradványairól vagy arról, hogy hogyan képes a szervezetünk hasznosítani ezt a mesterségesen előállított olajat, még nem is beszéltem… És arról sem, mi tartalmazhat még hexánt az olajon kívül, ezeket ugyanis nem kell feltüntetni az összetevők között.

Azt sem tudjuk, hogyan adódnak össze ezek a vegyületek bennünk: mondjuk, az olajunk tartalmat egy kis hexánt, a dezodorunk tartalmaz egy kis parabént (ez is egy kőolajszármazék), a testápolónk parafint (ez már egy harmadik ásványolaj-vegyület), az utcán kipufogógáz lélegzünk be – önmagukban ezek kis mennyiségek, de összeadódva is azok vajon? (És akkor egy csomó egyéb vegyületről nem is beszéltünk…) Igen kevés kutatás áll az ilyesmiről rendelkezésre, ez ügyben meglehetősen tudatlanok vagyunk.

Nem kell azonban semmiféle vegyipar ahhoz, hogy túlzott mennyiségben vigyünk be dolgokat a szervezetünkbe. A középkori Európa hideg telei során például csak azt a kevés dolgot tudták megenni, amelyet tartósítani tudtak. Ha ez, mondjuk, főként sózott birkahús volt, akkor elképzelhetjük, hogyan változott tavaszra az emberek nátrium-, kálium- vagy épp koleszterinszintje. A túlzott fogyasztás hónapjai után tehát tényleg jól tesszük, ha böjtölünk – legyen az a túlzás alkohol, finomított cukor, vörös hús, dohányzás, akármi más, hiszen ilyenkor jó eséllyel fölhalmazódik valami a szervezetünkben, és a túlzás ritkán jó.

Fontos megemlíteni, hogy a nyugati orvosok szerint annak, aki egyébként is tudatosan, egészségesen étkezik, nincs szüksége tisztítókúrákra. Én viszont azt gondolom, hogy aki, mondjuk, kizárólag ökológiai gazdálkodásból származó dolgokat eszik, mérsékelt vagy nulla húsfogyasztással, nem szed semmilyen gyógyszert, nem iszik alkoholt, nem dohányzik, eleget mozog – nos, ennek a képzeletbeli embernek tényleg sosincs szüksége méregtelenítésre…

Az ember számtalan egészségügyi, táplálkozási tanácsot kap, szinte bárkitől: családtag, barát, kolléga, de még a piaci kofa is hajlamos meggyőződéseit hangoztatni. Amikor egyszer egy komolyabb betegséget diagnosztizáltak nálam, megtudhattam, hogy aggódó felebarátaim ekkor lesznek csak igazán aktívak – ilyenkor monszunesőként zúdulnak a jótanácsok. 

Természetesen összecsapnak a nyugati, a keleti és az egyéb alternatív orvoslás hívei, de nemcsak egymással – önmagukon belül is. Egy akupunktőröm például közölte, hogy egyek sok színes zöldséget és gyümölcsöt, de gombát, húst egyáltalán ne. Egy kínai orvoslással foglalkozó természetgyógyászom azonban kifejezetten ajánlotta a pecsétviaszgombát és más gombafajokat is. A paleolit diéta hívei persze rögtön eltiltottak volna a zöldségek, gyümölcsök többségétől, és húst hússal etettek volna. Hát, hol van itt az igazság?!

Az emberiség sok mindent nem tud magáról, illetve a világról – és ez vonatkozik az egészség, betegség kérdéseire is. Ha tehát tudatosan egészséges életet próbálunk élni, tetszik vagy nem, a sok egymásnak ellentmondó információ tengerében saját magunknak kell utat vágni. Mivel egyik tudós sem merné azt állítani, hogy mindent tud az emberi egészségről, sokszor alapvetően hit kérdése, milyen irányzatokat követünk. Ez persze nem vallásos hit, inkább hit egy adott rendszerben.

Rögtön be is mutatom, mire gondolok.

Már a múltkori posztomban pedzegettem az evolúció kérdését. Ennek az elfogadása is hit kérdése egy kicsit, mert bárki mondhatja, hogy nincs is evolúció, a fizikai bizonyítékok milliárdjait pedig egy isten vagy egy démon vagy egy icipici, vicces manócska hamisította, hogy jól megtévesszen minket. Ugye, hogy egy ilyen állításra nem lehet mit mondani? Ha azonban elfogadjuk az evolúciós elméletet, akkor közelebb lépünk egy olyan rendszerhez, amihez a többi tudást mérhetjük.

Az evolúciós elmélet végső soron a véletlenen alapul. Azt állítja, néha véletlen változások következnek be akár a környezetben (pl. klímaváltozás), akár az élőlényekben (pl. mutáció), és ezek a változások bizonyos élőlényeknek kedvezőek, másoknak meg épp, hogy rosszak. Ebből a logikából következik, hogy a testünk nem tökéletes, a véletlenek összjátéka alakította ki. Jó példa erre a vakbelünk, amelyet hagyományosan evolúciós csökevénynek tartanak (habár vannak ezzel vitatkozó vélemények, lásd itt és itt). De ilyen evolúciós probléma a nők fájdalmas szülése, amit a két lábra állás következtében megerősödött gátizmok okoznak. Szintén a két lábra állás következménye az arcüreggyulladás (hivatalos nevén orrmelléküreg-gyulladás) –az üregekben található váladék pangani kezd, pedig amíg négy lábon jártunk, egyszerűen – már elnézést a kifejezésért – kicsorgott belőlünk.

Ezek a példák világosan mutatják, hogy az emberi test nem tökéletes. És vele együtt az egész természet sem az. Manapság például a kizárólag lakásban tartott, sterilizált, jó minőségű tápon tartott cicák akár 25 évet is megélnek – a szabadba kijáró kandúr azonban gyakran a kétéves kort sem éri meg, általában a verekedéskor szerzett fertőzések végeznek vele.

Mindebből következik, hogy attól, hogy valami természetes, még nem feltétlenül jelent előnyt. Persze, ennek az ellenkezője sem igaz. Ezért akármilyen tanácsot, vadonatúj vagy ősi elméletet hallunk, az ajurvédikus étkezéstől a paleolit diétáig, azt tanácsolom, használjuk a józan eszünket, és járjunk utána mindennek – mert egyszerre minden teóriának úgysem tudunk megfelelni.

Persze, ha valaki úgy gondolja, hogy az élővilág teremtés vagy tudatos tervezés eredménye, annak más következtetéseket kell levonnia...

Ezt a posztot főképp azoknak ajánlom, akik – hasonlóan hozzám – hajlamosak a téli hízás/a nyári fogyás jelenségére. Talán egy kis odafigyeléssel ez az ingadozás megszüntethető…

A hőmérséklet és a napsütéses órák csökkenése az emlősök és madarak jó részét arra serkenti, hogy energiatartalékokat kezdjen fölhalmozni. A macskáink – Gizike és Jolika – ilyenkor vedleni kezdenek, és fölszednek fejenként akár egy kilót is – ami az ő nyári, négykilós testsúlyukhoz képest bizony jelentős gyarapodás: olyan, mintha a mostani 70 kilómról 84,5-re híznék! Persze, a cicáink tavasszal nagyon gyorsan ledobják ezt a súlyfelesleget, miközben nekem azért a majd’ 15 kilóért valószínűleg az egyenlítőt is körbe kellene futnom…

A tartalékképzés az embernél is természetes folyamat, csakhogy az ember már nagyon rég elszakadt a természettől. Az, hogy az ún. „egészséges életmódért” erőfeszítéseket kell tennünk, az a jelenség okozza, hogy az a pár ezer vagy tízezer év, amely alatt ezt az elszakadást végrehajtottuk, az evolúciós folyamatok – vagyis a „hasznos” mutációk természetes kiválasztódása – tekintetében túl rövid idő, ráadásul a civilizációs változások egyre gyorsabbak. A kijárós cicáink jól teszik, hogy alkalmazkodnak a hideghez, nekünk, embereknek azonban tudatosan vissza kell billentenünk magunkat a mesterséges körülményekhez.

A fokozott energiabevitel elvi célja, hogy a szervezet ezzel fűtse magát. Ezért ha tudatos, őszi étrendet szeretnénk, az első lépés, hogy megvizsgáljuk, mennyire szakadtunk el a természettől. Mennyi időt töltünk ténylegesen a szabadban? A fűtött irodát, autót, lakást a szervezet kellemes őszi-tavaszi időnek érzékeli, és nincs szüksége több energiára a puszta létfenntartáshoz. Ha a hidegben is sokat sétálunk, vagy hideg tömegközlekedési eszközökön utazunk, kirándulunk, a szabadban futunk, akkor ennek megfelelően kell emelni az energiabevitelt.

Feltételezem, minden olvasóm ismeri az egyes élelmiszerek energiatartalmi értékeit (de ha nem, ezen a linken bárki tájékozódhat), ám aki nem patikamérlegen kívánja adagolni az ételét (amit csak komoly súlyprobléma esetén javaslok), annak ezek nem feltétlenül segítenek.

Egy alapszabályt érdemes megfontolni, ez pedig a finomított élelmiszer-összetevők elkerülése. Mondok egy nagyon egyszerű példát. Mindenki tudja, hogy a banán kivételével a gyümölcsök gyakorlatilag nem hizlalnak, hiába tartalmaznak cukrokat, szénhidrátokat. Ha most kivonjuk ezeket a cukrokat a gyümölcsökből, és így, tiszta, finomított formában fogyasztjuk el őket, akkor rögtön elhízhatunk tőlük. A másik finomított „helytelenség” a liszt, legyen az finomliszt vagy a kereskedelemben leggyakoribb kenyérsütő liszt. Ezek a lisztek nem tartalmazzák a gabona héját és csírakezdeményét, vagyis megint csak „természetellenes” formái az eredeti magnak. A teljes kiőrlésű liszt a gabona minden részét tartalmazza, ezért kevésbé hízunk tőle. Gondoljunk bele, hogy alig pár száz éve vannak ilyen cukraink és lisztjeink, és még nem találkoztunk olyan embermutációval, amely képes lenne ignorálni ezeket. Amíg ez az evolúciós ugrás nem következik be, érdemes visszakényszeríteni magunkat a „természetes” állapothoz.

Nem állítom, hogy a szabályt könnyű betartani, mert ez azt jelenti, hogy nem vehetjük meg a legtöbb földolgozott élelmiszert a közértben, kevés étteremben ehetünk, és sok nasiról le kell mondanunk. Talán a fokozatosság segít ebben is…

Hát, megtörtént, amire már rég lehetett számítani: véget ért a nyár. Az elkerülhetetlen változást minden évben szomorúan veszem tudomásul; mit tegyek, igazi nyári gyerek vagyok… A feleségem bezzeg most van elemében – mint sokan mások, ebben a 20 fok körüli hőmérsékletben érzi magát igazán jól –, egyik kirándulást a másik után szervezi. Sajnos, a kullancsok is ebben az időben érzik a legjobban magukat, érdemes tehát óvatosnak lennünk.

A múlt heti „sokkposztomban”, azt hiszem, sikerült megfelelően megijesztenem mindenkit, mennyire veszélyesek is a kullancs által terjesztett betegségek. Ezek után aligha kell bárkit meggyőznöm arról, hogy milyen fontos a rajtunk élősködő kullancsok minél hamarabbi eltávolítása.

Nos, a mai posztom nem lesz túl szórakoztató, hiszen a témája sem az. Remélem azonban, hogy a komoly hangvétel meggyőzi bármelyik olvasómat, milyen fontos is ezzel az apró ízeltlábúval és az általa terjesztett betegségekkel foglalkoznunk.